4 gyakori hiba, aminek az elkerülésével egyensúlyban lesz a sminked

Írta: ,

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a jó megjelenés alappillére a megfelelő smink, ezért javasolt, hogy tisztában legyünk az arcunk adottságaival. Ahhoz, hogy a tökéletes sminket elkészítsük magunknak, figyelembe kell vennünk az arcunk minden apró részletét. A szem, a száj, az orr, a szemöldök vonalát, és még sorolhatnám a végtelen listát. Tehát mielőtt elkezded magad sminkelni, először is térképezd fel az adottságaidat. Ha nem lennél biztos magadban, kérd ki szakember segítségét, aki megmutatja neked, hogyan is hozd előtérbe arcod előnyeit.

Túl hosszú műszempilla felrakása

Sokszor látom azt, hogy nem megfelelő hosszúságú műszempillát rakatnak fel a lányok maguknak. Azt gondolják, ha az minél hosszabb, akkor az annál jobb is. Ilyenkor nem törődnek a természetes összhatás megtartásával. Pedig a műszempillának alig kell 2-3 mm-rel hosszabbnak lennie a saját pilláinknál.

Ellenkező esetben – mint a képen is láthatjátok – művi hatást fogtok elérni. Sőt, rosszabb esetben akár nevetség tárgyává is válhatunk, ha nem figyelünk oda. Az sem mindegy, milyen anyagból készültek a műszempilla szőrszálai. Válasszunk lehetőleg természetes szőrből készült pillasort. Az alsó pillasorra is tehettek szempillákat, de vigyázzatok, nehogy túl hosszúak legyenek azok.

Túl sok szín használata

Vallom azt, hogy egy színes sminknél nincsen szebb. Ebben az esetben arra kell nagyon ügyelnünk, hogy a színeket válogassuk jól össze, hogy harmonizáljanak egymással.

Ha a szemhéjadat fested, nem ajánlott 3-4 színnél többet felvinni rá, hiszen hamar egy óriási kavalkádban találhatjuk az ecsetünket, amiből aztán semmi jót nem tudunk kihozni.

A legjobb döntés az lehet, ha használunk mondjuk egy barna színt, majd a belső szemzugba aranyat teszünk, a szemünk külső szélére pedig feketét. Ezzel a kombinációval biztosan nem lövünk mellé.