Emberek, akik szegény országban nőttetek fel, mi volt a legmegdöbbentőbb a nyugati világban?

Kairóban nőttem fel és a legfurcsább az volt számomra Európába érve, hogy az autók megállnak a lámpánál és átengedik a gyalogosokat. Nálunk táblák és a lámpák - viccen kívül - csak dísznek vannak és mindenki dudál. Balesetek nincsenek, csak rendezett káosz, állandó dudaszóval. A csendes, fegyelmezett közlekedés láttán leesett az állam, főleg akkor, mikor az autósok előzékenyen megálltak zebra nélkül is, hogy átengedjenek az úttesten.

Amikor először láttam Lengyelországban, hogy a lakótársam iszik a csapból, a szívem is megállt. Ha nálunk, Mexikóban csinálod ezt, akkor simán kolerás lehetsz.

Kenyai nőként nem hittem el, hogy Németországban este 7 után is simán hazasétálhatok egyedül, senki nem fog megerőszakolni és/vagy kirabolni. A családom a mai napig nem hiszi el, hogy ez itt így van, nálunk ez annyira elképzelhetetlen.

Nigériában, Lagosban nőttem fel, ahol természetes, hogy hetente többször nincs víz, vagy ami folyik a csapból, az olyan szennyezett, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas. Ilyenkor vagy vásárolunk zacskós vizet, vagy körbejárnak lajtos kocsikkal és úgy lehet vizet venni. Mindenkinek van otthon pár vödre, amit ilyenkor teletölt. Amikor először Japánba jöttem, kerestem, hogy itt hol vannak a vödrök.

Nicaraguában nőttem fel és a legnagyobb különbség az, hogy nálunk nincsenek címek. Ha meg akarod találni a hoteled, akkor elmondjuk, hogy a felkelő - vagy lemenő - Naptól, a tengerparttól vagy más - olykor nem is létező - természeti adottságtól mennyit kell jobbra vagy balra menni. A távolság mértékegysége a vara, ami kb. 2,5 méter és sehol máshol nem használják. Amikor Amerikába mentem egyetemre, megdöbbentem, milyen rövidek a címek és csodálkoztam, hogy a szállásunk esetében miért nem írják oda, hogy a könyvtártól balra vagyunk ötven méterre, a tér sarkán. Az évfolyamtársaim csak néztek, hogy miről beszélek.

Venezuelában a 4 mega a legesleggyorsabb Internet. Ennél nincs gyorsabb.

Dél-Afrikában minden ablakon és ajtón vastag rács van, sokszor még a házon belül a hálószobán is külön ráccsal, mert ott tartjuk az értékeinket. A házak körül három méteres falak, a tetején pengés vagy szögesdróttal, amibe gyakran áramot is vezetünk, biztos ami biztos alapon. Kamerák mindenhol, mert ha ez nincs, akkor kvázi arra invitálod a betörőket, hogy rámoljanak ki és öljenek meg. A mai napig nem tudom felfogni, hogy Norvégiában sok helyen be sem zárják az ajtókat, amikor elmennek otthonról.

Az üres üvegek hiánya a kőkerítéseken. Mi otthon, Mexikóban telerakjuk a kerítés tetejét, hogy halljuk az üvegcsörömpölést, ha valaki átmászik rajta. Belgiumban élek évek óta és a mai napig furcsállom, hogy a kerítéseken nincsenek üres üvegek.

Albániában rengeteg a kóbor kutya, falkába verődve járnak. Meglepett, hogy Svájcban sokan póráz nélkül sétáltatják a kis ölebeiket és nem félnek, hogy elkapja őket vadkutya.

Peruban a sürgősségi ellátás azt jelenti, vársz egy-két napot a - borzalmasan kezdetleges - orvosi ellátásra. Az, hogy bemész egy kórházba és ellátnak - mint Franciaországban, ahol most élek - hihetetlen az otthoni rokonaimnak.

Fotók: istockphoto.com