Noha egyre ritkábban látni könyvet olvasó embereket a metrón, a villamoson és a buszon, a magyarok átlagosan napi 10 percet töltenek könyvolvasással az Eurostat legfrissebb felmérése szerint. Ezzel Európában a középmezőnybe tartozunk.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Megelőznek a legtöbb rendszeres olvasóval a finnek, a lengyelek és az észtek, a lista alján pedig a franciák, a románok és az osztrákok állnak.
Szeretem a szépirodalmat, és gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül. A könyvek rengeteg dologra megtanítanak, gyarapítják a szókincsünket és az íráskészségünket, de vajon jobb emberré is válunk általuk?
A történet bennünk él
Arisztotelész szerint amikor egy tragédiát nézünk, két érzelem uralkodik bennünk: együttérzés a főszereplővel és félelem (magunk miatt). Anélkül, hogy észrevennénk, olyan, mintha mi lennénk ők, és az ő reakcióikat a saját magunk által átélt korábbi szituációkhoz hasonlítjuk. Ez pedig segít másokat megérteni. Épp olyan ez, mint a repülőgépszimulátor: csak pilótaként gyakorolhatsz úgy, hogy nem hagyod el a földet.
Azok, akik könyvet olvasnak, a szociális készségüket fejlesztik mindannyiszor, amikor fellapoznak egy regényt.
Ahogy azonosulunk a karakterekkel, megértjük a céljaikat és a vágyaikat. Amikor veszélyben vannak, a szívünk gyorsabban dobog. Mégis úgy olvashatjuk a könyvet, hogy közben pontosan tudjuk, a leírtakból semmi nem velünk történik.
Keith Oatley, kanadai pszichológus egy kísérletet végzett: szempárokról készült fotókat mutatott az embereknek, és az alapján kellett megállapítaniuk, hogy milyen érzelmet közvetítenek. Noha első látásra semlegesnek is mondhatók a szempárok, azok, akik sokat olvasnak, jobban ki tudták olvasni az érzelmeket belőlük, és a szociális érzékenységük és jóval erősebb volt, könnyebben megértették, mit gondol és mit érez a másik, mint kevesebbet olvasó társaik.
Persze lehetnénk együttérzők a hírekben bemutatott történetek szereplőivel is, mégis, az irodalmi művek sokkal inkább hasznunkra lehetnek. Megismerhetjük a szereplők belső világát, ami például a hírekből nem derül ki, másrészt nyomon követhetjük akár éveken át az adott karakter életét, személyiségfejlődését.
Azt, hogy vajon valóban jobb emberek leszünk-e, egy kutatás is vizsgálta. A teszt csupán annyi volt, hogy valaki „véletlenül” leejtett egy marék tollat a földre, és azt mérték, hogy hányan ajánlották fel a segítségüket az összegyűjtésükben. A kísérlet előtt a résztvevőknek egy kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben az empátiás készségüket vizsgálták, majd elolvastak egy rövid történetet. Végül megválaszoltak két kérdést arról, hogy mit éreztek a történet olvasása közben: volt-e élénk képük arról, hogy hogyan is nézhetett ki a történet szereplője, illetve szeretnének-e többet megtudni erről a szereplőről, miután elolvasták a történetet? Aztán megbízták őket, hogy a másik szobából hozzanak át valamit, de még mielőtt kiléptek volna az ajtón, leestek véletlenül a tollak a földre.
Azok, akiket leginkább megérintett a korábban olvasott történet, és őszintén együttéreztek a főszereplővel, nagyobb hajlandósággal szedték föl a tollakat a földről.
Mivel a teszt előtt is vizsgálták az empátiás készségüket, vitathatatlanná vált, hogy nem az amúgy is kedvesebbek gyűjtötték össze a földről inkább a tollakat, hanem egyértelműen azok, akikre hatással volt az olvasott történet.
A kutatások szerint tehát mi magunk is jobb emberré válunk az olvasás által. Elérkezett hát az idő, hogy leszámoljunk a könyvmolyokról alkotott véleményünkről, akiket eddig szégyellős, maguknak való embereknek tartottunk. Valójában a könyvmolyok mindenkinél érzékenyebbek és megértőbbek embertársaikkal.