„Megálmodtam, hogy a szomszédom meg fog halni” – 10 történet, amikor a rossz előérzet beigazolódott

Egyetemista koromban kaptam egy sms-t apámtól, hajnali kettőkor. Jó alvó vagyok és a telefonom mindig lenémítom éjjel, de valami miatt pont felébredtem és nagyon furcsa érzetem támadt, mert csak ennyi volt az üzenet: „Szeretlek” Apám nem egy érzelgős ember, ezért egyből hívni próbáltam, de nem vette fel. Azonnal autóba ültem, közben felkeltettem nagynénémet, aki közelebb lakott hozzá és mire megérkeztem, apám már a nővére karjaiban sírt és a mentőt várták. Bevett egy csomó tablettát, öngyilkos akart lenni. Fogalmunk sem volt róla, hogy gondjai vannak, de azóta terápiára jár és sokszor felhívom, hogy minden rendben van-e.

Otthon voltam egyedül, főzőcskéztem, zenét hallgattam, semmi bajom nem volt. Egyszer csak jött ez érzésem, hogy meg fogok halni. Nem tudom megmagyarázni, mi volt ez, - akkor még – semmi fizikai tünetet nem éreztem, csak azt, hogy közel a vég. Autóba ültem és elindultam a kórház felé, vezetés közben egyre erősebb mellkasi fájdalmaim lettek és mire beértem, már szinte elviselhetetlen volt. Mint kiderült, tüdőembóliám volt, a vérrög bármelyik percben feljuthatott volna az agyamba, azonnal halált okozva.

Az egyik barátommal megbeszéltük, hogy a szokott helyen találkozunk péntek este. Leültem az asztalhoz és vártam, de közben elfogott egy fojtogató, rossz érzés. Tudtam, hogy azért késik mert meghalt. A telefonját nem vette fel, az üzeneteket nem olvasta, így elmentem hozzá, de senki nem volt otthon. Másnap értesített az anyja, hogy meghalt autóbalesetben, miközben a találkozónkra sietett.

Terhes voltam, mindenféle komplikációtól mentesen, mikor egy vizsgálaton jelezték, hogy nincs szívhangja a magzatnak. Letaglózott a hír és mielőtt betoltak a műtőbe pár nappal később, ragaszkodtam egy utolsó ultrahanghoz. A nővérek alig hittek a fülüknek: volt szívhang. A kisfiam egészséges, idén lesz tízéves.

19 éves voltam, a szüleim elutaztak a hétvégére, én pedig az egyik barátnőmnél buliztam. A bátyja vitt haza kocsival, csak kitett a házunknál és elköszöntünk, már el is ment. Ahogy sétáltam a sötét ház felé, nyugtalan érzés fogott el, amit először elhessentettem, de amikor a bejárati ajtót nyitottam, már remegett a kezem. Nem tudtam megmagyarázni, miért, sosem történt még velem ilyen. Kinyitottam az ajtót és csak bámultam a sötétbe a nagy csendben, majd sarkon fordultam és elrohantam a legközelebbi szomszédig. Kihívtuk a rendőröket, akik átkutatták a házat, ami üres volt ugyan, de tele lábnyomokkal. Semmi nem hiányzott, tehát nem betörő volt.

Az unokahúgom pár hónapos kisbaba volt, amikor mentünk bátyámékhoz látogatni. A család gügyögve végignézte, ahogy szépen kiette a cumisüveget, majd sógornőm szépen lefektette. Pár perc múlva volt egy megérzésem és mondtam, hogy nézzünk rá a gyerekre. Mindenki csodálkozott, hogy miért, amikor csak most tettük le aludni, de valami megmagyarázhatatlan dolog miatt tudtam, hogy be kell mennem hozzá. Első látásra úgy tűnt, mintha aludna, de mégis furcsa volt, mintha elernyedt volna a kis teste. Mint kiderült, rohama volt, ha nem megyek be hozzá, bármi történhetett volna a bébivel.

Imádom apámat, szoros kapcsolat van köztünk, de valahogy már gyerekkoromtól tudtam, hogy nem ő az igazi apám. Amikor anyám a kezét tördelve leültetett húsz éves koromban és mondta, hogy szeretne mondani valamit, egyből rávágtam: „Nem apa a biológiai apám, ugye?” A torkán akadt a szó, azóta sincs fogalma, honnan tudhattam.

Egyik éjjel nem tudtam aludni, egész este forgolódtam és valamiért haza akartam menni a szüleimhez. Lebeszéltem magam, mert nem laktak közel, nem akartam éjnek évadján megijeszteni őket és másnap dolgoztam is. Azóta is bánom, anyám ugyanis aznap hajnalban, teljesen váratlanul meghalt. Ha elindulok, még beszélhettem volna vele.

Külföldön élő nagynéném csak ritkán látogatott haza, egyszer hozta az új férjét. A jópofa férfi mindenkit elvarázsolt, de nekem rossz érzésem volt vele kapcsolatban, volt valami a tekintetében. Mondtam anyámnak, hogy ez az alak meg fogja ölni nagynénémet, de persze őrültnek nézett. Öt év múlva kaptuk a hírt, hogy a férfi megfojtotta és megpróbálta balesetnek álcázni.

Egyszer azt álmodtam, hogy a szomszédunk temetésén vagyunk. Mikor reggel elmondtam a családomnak, homlokráncolva lehurrogtak és teljes joggal: Anna néni korai ötvenes volt, makkegészséges és mindig pörgött. Egy hónap múlva kiderült, hogy rákos és három hónap múlva sajnos valóban a temetésén voltunk.