Randizás egyedülálló anyaként

Randizás egyedülálló anyaként

Címlap / Életmód / Család / Randizás egyedülálló anyaként

„Te randiznál egyedülálló anyával?” – tette fel a kérdést nemrég a publikumnak egy pasi az egyik közösségi felületen. „Miből gondolod, hogy egy egyedülálló anya randizna veled?” – kérdeztem erre én magamban.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Gondolom, az algoritmus sokat tud az életemről, ezért lehet, hogy gyakran találkozom olyan csevegésekkel vagy tartalmakkal, amik arról szólnak, milyen esélyei vannak az egyedülálló anyáknak a társkeresésben, vagy ki miért járna vagy nem járna egyedülálló anyával.

A többi egyedülálló anyukától kérdezem, hogy ti mikor szoktátok megmondani a kiszemelt pasinak, hogy van gyereketek?” – kérdezte például a múltkor egy nő, én meg egyszerűen nem is tudtam értelmezni, hogy mire gondol. Hogyhogy mikor? Az első alkalommal, amikor szóba jön. Mint ahogy nagyjából azt is, hogy van-e testvérem, mivel foglalkozom, vagy hol nőttem fel. Vagy azt, hogy gyerekem van, szenzitívebb információként kellene kezelni? Egyfajta negatívumként, amit csak akkor lehet elmondani, ha a húsleves-főzési képességeimmel már meggyőztem a “kiszemeltemet”, hogy érdemes maradni a gyerek ellenére is?

Ez a megközelítés nekem olyan, mintha a gyerekemet egyfajta hátránynak tekinteném, valami tehernek, amit én magammal hozok egy kapcsolatba, és nem, egészen egyszerűen nem vagyok hajlandó így gondolni a legklasszabb, legviccesebb, legjólelkűbb kis emberre, akit ismerek.

Félreértés ne essék, teljesen tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nem szeretnének belemenni egy olyan kapcsolatba, amiben már van egy gyerek, és ez rendben is van. Velük egyszerűen nem is passzolnánk össze. De az a helyzet, hogy nem érzem úgy, hogy kétségbe kellene esnem, ha egy férfi kihátrál a bimbódzó románcból emiatt. Elvégre, ahogyan mondani szokás, sok hal van még a tengerben. És csak azért, mert gyerekem van, nem hiszem, hogy ne engedhetném meg magamnak, hogy én is válogatós legyek. Sőt.

AleksandarNakic/istockphoto.com

Emlékszem, amikor a tágabb ismeretségi körömben is híre ment, hogy egyedülálló lettem, egy ponton egyszer csak elkezdtek érkezni az üzenetek a telefonomra. Előmásztak a repedésekből azok a férfiak, akiket innen-onnan ismertem, és felajánlották, hogy ők itt állnak a megmentő szerepében, ha szükségem van egy vállra, amin sírhatok. Nem volt.

Ha 10 éve eszembe nem jutott volna randira menni valamelyikükkel, mert céltalannak, szűk látókörűnek vagy éppen nem túl éles eszűnek tartottam őket, hát most, hogy már egy másik ember életének alakulásáért is felelek, biztosan nem mennék.

Hányan szoktak sarkon fordulni, amikor kiderül, hogy gyereked van?” – kérdezte tőlem egyszer valaki a Tinderen. „Nem annyian, mint ahányan még mindig utánam fordulnak az utcán” – jött a válasz.

Tudom, hogy mindenkinek mások a tapasztalatai, de én személyesen azt érzem, hogy egyedülálló anyaként randizni csak azért nehezebb, mert sokan úgy tekintenek rám, mint egy leértékelt árura, és meg is próbálnak úgy kezelni. Érezzem magam szerencsésnek, hogy ők “bevállalnának” engem – és a legszomorúbb, hogy látom, sok egyedülálló anya van, aki el is hiszi ezt magáról.

Ezzel szemben az igazság az, hogy nem a megmentő hősömre váró, kétségbeesett nő vagyok, aki “még a más gyerekét is hozza”. Még mindig okos vagyok, még mindig önálló vagyok, még mindig saját karrierem és anyagi függetlenségem van, és a fenébe is, még a 40-hez közeledve is piszok jó csaj vagyok. Ha te is hasonló kvalitásokat tudsz felmutatni, a lányom és én szerencsésnek fogjuk érezni magunkat, hogy benne vagy az életünkben. De csak akkor kerülhetsz bele, ha te is szerencsésnek érzed magad, amiért benne lehetsz a miénkben. Mert ennél kevesebbel nem érjük be.

Nyitókép: Liubov Kaplitskaya

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!