Egészség / Életmód

Egy rákgyilkos gyökér, amit heti legalább egyszer kellene fogyasztanod

Egy rákgyilkos gyökér, amit heti legalább egyszer kellene fogyasztanod

Hatékony, és nem roncsol

A kutatónők azt is bejelentették, hogy a rákgyilkos hatás mellett a 6-shogaol volt az a vegyület is, ami a legkevésbé károsította a nem rákos sejteket és szöveteket. Ez kifejezetten fontos, mivel a kemoterápia és a gyógyszeres kezelések egészséges szervekben is kárt tehetnek – ha még meg is gyógyítják a szervezetet, maradandó károsodásokat okozhatnak.

Eddig úgy hittük, hogy a nagyobb jó érdekében mondjuk egy alulműködő vese kis áldozatnak számít, most azonban esélyünk lehet arra, hogy minimális károsodás mellett gyógyíthassuk a betegséget.

Nem csak a mellráknál hatásos

A mostani kutatás a mellrákra fókuszált, de a kutatók elmondták, hogy a 6-shogaolt korábban vizsgálták már más tudóscsoportok, és akkor is biztató eredményeket hoztak a kutatások. A gyömbér összetevője enyhítette például a gyomorrákot, és a végbélráknál is segítséget nyújtott a gyógyszeres kezelésnek.

Kipróbálták a kemoterápiával együttesen is, és képes volt csökkenteni a mellékhatásként jelentkező rosszulléteket és a hányást is, a gyömbér tehát akár a következő, hatékony fegyverünk is lehet a rákgyógyításban.

1 2 3

19 hozzászólás

  • Avatar
    Molnár László
    2020.10.15., 07:11

    Érdekesebb és hasznosabb lenne a cikk, ha arról is írna, hogy hogyan kell használni?

    Válasz
    • Avatar
      Illyes janos
      2020.10.15., 07:23

      Ugyan ezt kérdezem

      Válasz
    • Avatar
      Horváth Csaba Géza
      2020.11.03., 17:59

      Meg kell enni, orálisan.

      Válasz
      • Avatar
        Hodorog Veronika
        2020.11.24., 09:15

        😂👍Ennyi.

        Válasz
    • Avatar
      Kécza Györgyné
      2021.01.05., 11:54

      Megreszelni, mézbe tenni, v. gyümölcs turmixba, v. citromos vízbe, stb.

      Válasz
  • Avatar
    Voli György
    2020.11.03., 15:03

    A gyömbért már kb 3 éve fogyasztom szinte napi szinten.
    Ha megveszem 1-2 kilót veszek belőle mert a gyömbér még zöld
    állapotban szinte ehetetlen.
    A legjobban fogyasztható ha citromsárga a belseje roppanós és lédús.
    A gyömbért nyersen fogyasztom almával vagy naranccsal.
    Előre szólok hogy aki még nem evett nagyon vigyázzon az első
    fogyasztásnál nagyon erős.
    Meg kell szokni kis adagokban kezdeni és fokozatosan lehet növelni.
    Már ott tartok hogy 10 dkg-ot is meg tudok enni.
    A nyers gyömbért darabokra vágni és mézben áztatni 2-3 napig,na ez is ütős.

    Válasz
  • Avatar
    janibácsi
    2020.11.03., 15:23

    Én mézbe reszelem a gyömbért és naponta egy két kanállal fogyasztok belőle. Egy kivsit csípős de alapjában véve így mézzel finom !

    Válasz
  • Avatar
    Slajos
    2020.11.03., 15:55

    A piacon árulnak aszalt gyömbért utána olvastam talán így adja a legegészségesebb és a hatásai így érvényesülnek a legjobban? Heti szinten 10-15 dkg elfogy még nasi helyett is sokszor bekapok 1-2 darabot.

    Válasz
  • Avatar
    Zubcsik Viktória
    2020.11.24., 10:08

    Kedves Niki!

    Gyökér-gyökeret. Tárgyas ragozás. Legalább a kimenő címben próbáljuk meg.
    Nagyon köszönöm.

    Válasz
  • Avatar
    Mata Kata
    2020.11.24., 12:08

    Zubcsik Viktória! Ott a pont 🙂 A helyesírás ma már nem követelmény ezeknél a firkálmányoknál. 🙂

    Válasz
  • Avatar
    Maria Mag
    2021.01.05., 09:06

    Én gyömbért citrommal keverve áztatom, és úgy a teámba…vagy vízbe keverve. Kiváló vírusölő,megfázásra is remek, torokra is..

    Válasz
  • Avatar
    Molnár László
    2021.01.05., 09:46

    Továbbra is az a kérdésem, hogyan mennyit. Például valahogy így: végy 1 cm gyökeret reszeld le és keverd el 1 dl mézben. Vagy valami konkrét mennyiséget leíró receptet kérek.

    Válasz
    • Avatar
      Kécza Györgyné
      2021.01.05., 11:56

      YES!

      Válasz
  • Avatar
    judit
    2021.01.05., 11:40

    Nincs konkrét adag. Aki szereti a csípősebb ízt az többet fogyaszthat, aki nem szereti az kevesebbet. Például teába áztatja. Az őrleményt szórhatod gyümölcsökre, kompótokra, édes szószokra. Tehát te eldöntheted, hogy hogyan fogyasztod.

    Válasz
  • Avatar
    László
    2021.01.05., 11:44

    Egy kiló gyömbér, kb 1800 Ft. lereszelni,-kissé macerás,- egy liter méz kb 2500 Ft. Összekeverni. Egy hóra elég. Napi egy evőkanállal enni. Finom csipős, nátha megfázás eltűnik.

    Válasz
  • Avatar
    Dombai Magdi Erika
    2021.01.05., 14:29

    Mindennap eszem a gyömbért nyersen vagy teát főzök belöle.
    Valamint” nehéz” ételek után rágcsálom.pl.bab borsó lencse után.
    Mellesleg ha este eszem jót tesz az emésztésnek.fogyózoknak kitünő.😊

    Válasz
  • Avatar
    Kéky Magnólia
    2021.01.05., 19:00

    Bio-boltokban filteres teaként vehető… (Nem kell akkora mennyiség belőle!) És inkább citromlével, mint mézzel társítani, mert a mai mézek legtöbbje allergiát válthat ki!

    Válasz
  • Avatar
    Maya
    2021.01.06., 06:15

    Zabpehelybe reszelek kb .1 teáskanálnyit,joghurttal elkeverem. Néha mézet csurgatok rá. Ez a reggelim!Minden nap! Nem tudom, ennek hatására – e,de (71 évesen) elkerül mindenféle betegség….

    Válasz
  • Avatar
    Béla
    2021.01.14., 14:55

    Néhány szeletet teában főzök céklával néhány percig, majd zöld teát teszek hozzá tíz perc után leszűröm, mézzel ízesítem, ezt isszuk viz helyett naponta.

    Válasz

Írj egy hozzászólást