Ó, hányszor ostoroztam magam amiatt, hogy türelmetlenül csattantam fel, amikor egyik vagy másik gyermekem épp a határait feszegette. Magamban, mélyen tudtam, hogy nem érek így célt, de azért nagyon nehéz ilyenkor nyelni egyet és leülni megbeszélni a dolgokat.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
1/4 Sokszor nehéz a pozitív hozzáállás
Amikor a gyerekeim kicsik voltak, és egyedül voltam otthon velük, a nap végére teljesen kikészültem. Nem szégyellem, hogy sokszor nem tudtam pozitívan állni a dolgokhoz. Amikor már minden reggel hideg kávét iszol, és tudod, hogy mi vár rád, nem feltétlenül érzed olyan jól magad a bőrödben. Az egész egy mókuskeréknek tűnik, amiből nem tudsz szabadulni.
Amikor vár a mosás, ott a mosogatnivaló, a rendrakás, porszívózás, és k itudja, még mi, akkor nagyon is előfordulhat, hogy későn kapcsolsz, hogy a gyerek(ek) túl nagy csöndben van(nak). Nálunk is volt olyan, hogy egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy tehetett ilyet az én cuki kislányom. A fal, amit összefirkált csupa pirossal, az előszobában volt, jól látható helyen. Nem tudtam felfogni, hogy hogy tehetett ilyet, amikor pontosan tudja, hogy csak a papírra rajzolunk. Na, ilyenkor mi a megoldás? Hogyan legyek jó szülő? Hogyan legyek olyan szülő, aki a megoldásra törekszik és nem csak kiakad?
Hogy lehet ilyenkor jó pofát vágni az egészhez, és leülni megbeszélni? Hogy lehet együtt megoldást találni? Büntetést érdemelne, de ez nem az én stílusom (csendben dühöngök inkább). Azt választottam, hogy érzékeltetem vele, hogy helytelen dolgot tett, majd leülünk, és kitaláljuk, hogyan teheti jóvá. Mivel ekkor négyéves volt, abban maradtunk, hogy segít lemosni a falat. Szivaccsal sikálta a kis kezeivel, jól el is fáradt. Arra viszont jó volt ez a „bünti”, hogy soha többé ne próbálja meg.
Ez ekkor még nem volt részemről tudatos, csak igyekeztem megoldást találni úgy, hogy ne törjön ki a hiszti és a világvége se jöjjön el. Azóta már bevett szokásommá vált, hogy ha tesznek valamit a gyerekeim, helyrehozzák.