Glutén- és tejérzékenyként régóta figyelemmel követem, milyen mentes étkezési lehetőségek közül válogathatunk idehaza, legyen szó éttermekről vagy éppen cukrászdákról. A Plantmilkywayről először jó néhány évvel ezelőtt hallottam, és már akkor egyből feltűnt, hogy egy különleges cukrászdáról van szó, ahol a kínálat nemcsak sokféle mentességnek felel meg, de egészségtudatos is.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
A közelmúltban tulajdonosváltás történt a vállalkozásnál, nekem pedig éppen ezután sikerült megkóstolnom a süteményeiket, és egyből tudtam, hogy bizony érdemes alaposabban utánajárnom a történetüknek. Az új tulajdonosok Rózsa Fanni és párja, Endre, akik már rövid idő alatt is megmutatták, hogyan lehet egy elismert vállalkozást úgy továbbvinni, hogy még szerethetőbb legyen. De hogy miként is került közel az ő szívükhöz a sütés, a mentes édességek és a vállalkozói kedv, arról maga Fanni mesélt.
Honnan ered a sütés iránti szereteted?
Mivel ételérzékeny vagyok, és a családom is érintett ebben, már gyerekkoromban megszoktam, hogy otthon sütünk-főzünk, mert máshol szinte semmit nem ehettünk. Először az alapokat sajátítottam el: rántotta, pirítós, muffin. Később jöttek a bonyolultabb ételek, mint a sültkrumpli olajban, rántott hús és rizskoch.
Az első házi tortám egy Kinder csoki ihlette édesség volt. Bár a külseje nem volt tökéletes, az íze mennyei lett. Az utolsó tortát, amit otthon sütöttem, a vőlegényem 19. születésnapjára készült, egy kókuszos különlegesség volt. De itt be is fejeztem az otthoni karrieremet.
Amikor kirepültem otthonról, egyszerű, alternatív lisztekkel készült süteményeket kezdtem sütni, hobbiból. Nem terveztem cukrász karriert, és ma sem nevezem magam cukrásznak – egyszerűen örömmel sütök. Bevallom, nem mindig van türelmem hozzá, de a Plantmilkyway megtanított arra, hogy a türelem elengedhetetlen.

Őszinte leszek, nem szeretek minden nap sündörögni a konyhában. Csak akkor sütök, amikor kedvem van, mert így tudom igazán szívvel-lélekkel elkészíteni a süteményeket. Ha épp nincs hozzá hangulatom, a vőlegényem, Endre, és a profi, lelkes cukrászunk veszik át a feladatokat.
Nem titok, tudatosan építjük a vállalkozásunkat: szeretnénk a legjobb cukrászokkal dolgozni a jövőben is, ügyelni az állandó jó minőségre és minél több emberhez eljuttatni a kiváló mentes tortáinkat.
Milyen indíttatásból kezdtél el kifejezetten egészségtudatos süteményeket készíteni?
Gyerekkoromban ritkán találkoztam hozzám hasonló ételérzékenyekkel. Ma már ez a közösség egyre nagyobb, és számomra nem teher, hanem motiváció, hiszen ez egy fantasztikus közösség. A testünk nagyon okos, mi mégsem figyelünk rá eléggé. Hiszem, hogy a testünk jelez, amikor valami nem megfelelő számára, legyen az tej-, glutén- vagy más érzékenység.
Ráadásul sok betegség esetén is fontos a szigorú diéta, például cukorbetegség, inzulinrezisztencia vagy pajzsmirigyproblémák esetén. Az a célunk, hogy minél több ember számára elérhetővé tegyük a finom és egészséges mentes tortákat, bár tudjuk, hogy nem minden igényt tudunk egyszerre kielégíteni.
Fontosnak tartjuk az alapanyagok megválasztását. Attól még, mert „mentes”, nem feltétlen egészséges. Több cukrászda is készít legalább 10 soros összetevőjű valamitől mentes desszertet, aminek még az íze sincs a helyén, a felesleges hozzávalók mellett.
Számomra az egészségtudatos sütemények a természetességet jelentik. Fontos, hogy az alapanyagok aromamentesek, adalékmentesek, gluténmentesek és vegánok legyenek. Sajnos sok „mindenmentes” sütemény összetevői rosszabbak, mint a hagyományos édességeké. A Plantmilkyway célja, hogy megmutassa: természetes alapanyagokból is lehet finom desszerteket készíteni.
Hogyan jött az életetekbe a Plantmilkyway?
A sors mondhatni. 2024 márciusában a szülinapomra Endre új tortával lepett meg. Szóval a torta, a méltán híres plantmilkywayes pisztácia-málna volt. Nem viccelek, egy este alatt megettük az egészet. Ez nem volt jó döntés, jó sok kalória is volt, de egyszerűen szikrázott a szemünk az ízektől.
A cikk folytatódik, lapozz!