Otthonunk színei – A narancssárga pszichológiája és alkalmazása a lakásban

Otthonunk színei – A narancssárga pszichológiája és alkalmazása a lakásban

Címlap / Otthon / Dekor / Otthonunk színei – A narancssárga pszichológiája és alkalmazása a lakásban

Érdekes eset történt egy alkalommal az Egyesült Államok egyik textilgyárában. A gépsorokat nagy mennyiségű kékeszöld színű anyag gyártására állítottak be egy alkalommal, amelyeket azonban kénytelenek voltak a gyártás megindítása után rövid idővel leállítani a munkateremben előforduló sorozatos megbetegedések miatt.

Az ott dolgozók fejfájásról, rosszullétről, szédülésről panaszkodtak, sőt egyeseknél hisztérikus kitörések is előfordultak. A gyár vezetősége természetesen szakembereket hívott a rejtélyes megbetegedések kivizsgálására, de ezek nem jártak sikerrel, mígnem egy színszakértő megállapította azt a furcsának hangzó tényt, hogy a dolgozók „színmérgezést” kaptak.

A teremben összefolyó, nagy mennyiségű kékeszöld anyag látásába ugyanis elfáradt a szem, amelyből hiába pillantottak fel a vakító fehér falra, a szem ott sem tudott megnyugodni. Megoldásként aztán a fehér oldalfalakat megfelelő árnyalatú narancsvörös színre festették át, ezzel a szem terhelésén tompítottak, eredményeként pedig megszűntek a korábbi panaszok. Természetesen ennyire szélsőséges esetek a mindennapjainkban ritkán fordulnak elő, de reméljük, hogy a színekről és azok hatásairól színválasztó” sorozatunk aktuális, narancsról szóló fejezetével is sokaknak segíthetünk otthonuk tervezésénél.

Terápiás hatás, színpszichológia

A narancs színben keveredik a sárga mélyreható aktivitása a piros intenzitásával, így képes ötvözni ennek a két színnek az előnyeit, valamint fékezni a hátrányait. Azt tartják a narancs színről, hogy feltölti az embert és kifejezi a belső kiegyensúlyozottságot, a világos gondolkodást, a külvilággal való harmonikus kapcsolatot. Talán ezért is nevezik a „bölcsesség sugarának”, amit igazolva is érezhetünk akkor, amikor a buddhista szerzetesek ruhájára gondolunk. Az energikusságot, melegséget, optimizmust társítjuk automatikusan ehhez a színhez, ezért is hat pozitívan az érzelmekre, a depresszióra. Melegít, felvidít, erősít, fokozza a munkaerőt, valamint a szexuális vágyat. Jó hatással van az anyagcsere zavaraira, s minden vonatkozásában egészségjavító, immunrendszer erősítő.

Így használd a narancssárgát az otthonodban!
Galéria / Így használd a narancssárgát az otthonodban!

A narancssárga a lakberendezésben

Egy időben otthonainkban a narancs szín – helytelenül – egyet jelentett a mediterrán stílussal, s gondolkodás nélkül használtuk ezt az árnyalatot arra, hogy a Földközi-tenger hangulatát falaink közé is becsempésszük. Sajnos azonban, elfeledkeztünk arról, hogy a narancs egy meleg hatású, közelítő szín, amelynek köszönhetően a tereket összeszűkíti, akár fullasztóvá is alakítja. Így lett a magyar otthonok nagy része optikailag szűkebb, zártabb, már-már nyomasztó.

Ahhoz, hogy ne essünk ebbe a hibába, érdemes csak egy-egy falszakasz befestésével tervezni, vagy csak intenzív kiegészítőként használni a kék, vagy a zöld mellett. Ne feledjük azt se, hogy a fehér enyhíti a narancs élénkségét, ezért ideálisan tud mutatni egy ilyen összeállítás szalonokban, hallokban. A barna és a szürke mellett letompíthatjuk, míg a rózsaszínnel karöltve egészen merész atmoszférát élvezhetünk!

Előnye, hogy kivilágosítja a helyiségeket, ezért hasznosan mutat olyan helyeken, ahová kevés napfény jut be, vagy csak mesterséges megvilágítást kapnak. Szívesen látjuk viszont gyermekeink szobáiban is vidámságának köszönhetően, amit tovább fokozhatunk, ha a sárga árnyalataival kapcsoljuk össze.

Forrás: Aranyi Lászlóné: Gyógyító színek c. könyve

Ehhez az íráshoz a Sniezka festékek oldalán elérhető Színpszichológia cikkeket is felhasználtuk. 

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!