Válassz körültekintően kupont a nyaraláshoz!

Írta: ,

Annak ellenére, hogy valósággal áramlanak ránk a kuponos kedvezmények a neten, még mindig akadnak olyanok, akik nem hisznek az akcióknak és egyszerűen félnek kedvezményt vásárolni. Pedig nem feltétlenül átverés az akár 70-80%-os engedmény sem, ugyanakkor tény, hogy néhány dologra ügyelned kell a vásárlás során.

Hogyan érdemes keresned?

1/5 Hogyan érdemes keresned?

Amennyiben elsődlegesen a keresés időtartamának csökkentése a célod, úgy célszerű olyan oldalakon válogatnod, amik a többi kuponos portálról gyűjtik be a találatokat.

Ezek hasonlóképpen működnek, mint a közismert kereső, csupán kizárólag a kuponokra koncentrálnak (pl. Qponverzum). Előnyük a széles választék, hátrányuk, hogy nem feltétlenül ellenőrzik a forrást.

Utóbbi kiküszöbölésre persze inkább nézelődhetsz olyan oldalak kínálatában is,  amik csak saját kuponjaikat hirdetik, tehát leellenőrzik a hirdető hitelességét (pl. SzállásOutlet) és ügyfélszolgálati irodát működtetnek annak érdekében, hogy semmilyen visszaélés ne történhessen.

Ezen felül akad még egy főbb lehetőséged: nem csupán kupont vehetsz, hanem akár licitálhatsz is a különböző nyaralásokra (pl. Gulliver). Ezek az oldalak szintén megbízhatóak, hiszen a licit ugyancsak egy portálon belül zajlik, a vásárlás során nem irányítanak át máshova.

 

Nagyon fontos az ellenőrzés

2/5 Nagyon fontos az ellenőrzés

Bármelyik lehetőséggel is élsz, nagyon fontos, hogy a kupont minden esetben ellenőrizd.

Hangzatosnak tűnik a 80%-os kedvezmény, ami akár igaz is lehet, de ilyen nagy engedmény során szinte mindig van valamilyen buktató.

Az adott kupon megtekintése során mindig nézd meg az extra költségeket, gyakori, hogy valamilyen felárral kell majd számolnod, például a hétvégi foglalások esetén.

De előfordulhat az is, hogy a jelentős kedvezmény szezonon kívülre vonatkozik, tehát feltétlenül meg kell nézned a foglalási naptárt (ezt általában a kupon alján, oldalán találod).

Ez az első ellenőrzési pont, amit sosem szabad átugrani, hiszen ha a dátum nem stimmel, akkor a kupont könnyen a kukában is landolhat!

További szűrési lehetőségek

3/5 További szűrési lehetőségek

Amennyiben a kuponon minden stimmel, rendben van a dátum, az extra költségek is elfogadhatóak, akkor jöhetnek a további szűrési lehetőségek.

Feltétlenül érdemes az adott városra, környékre, illetve magára a szállásra is rákeresned.

Óriási előnye az internetnek, hogy pár perc alatt az összes ajánlatot visszacsekkolhatod, és kiválaszthatod, hogy melyikkel érdemes élned.

Akadnak például olyan weboldalak, amik direkt a visszajelzésekre épülnek, ezeken a portálokon az utazók kommentálhatják az adott szállodák, apartmanok milyenségét, a kiszolgálás minőségét.

A Facebook oldalak szintén sokatmondóak, a legtöbb vendéglátóegység él a közösségi portál adta lehetőségekkel, és reklámozza önmagát.

Márpedig, ahol van reklám, ott van vélemény is, amiket szintén érdemes pár perc alatt átböngészned.

Ha sok az elégedett vendég, akkor valószínűleg a kupon hitelessége miatt sem kell aggónod.

Mennyire kedvező az ár?

4/5 Mennyire kedvező az ár?

Ha már fektetsz némi időt a keresgélésbe, akkor érdemes célzottan rákeresned a leendő szállás weboldalára, ahol a galéria mellett megtekintheted az árakat.

Sajnos előfordul, hogy a nagyon hangzatosnak meghirdetett lehetőség igazából nem is jelent olyan hatalmas kedvezményt, és a kupon alig, vagy egyáltalán nem olcsóbb a közvetlenül lefoglalt szobáknál – ami nem túl szimpatikus húzás.

Ha ilyesmivel szembesülsz, inkább keress másik szállást!

Plusz az is fontos, hogy ne csupán a szobaárakat vedd figyelembe az ellenőrzés során, hanem a különféle kedvezményekkel kapcsolatban is keresgélj kicsit.

Gyakori például, hogy egyes hotelek ajándékot adnak a kuponhoz, mondjuk egy fürdőbelépőt, vagy ingyenes szauna használatot.

Ha ezeket az extra lehetőségeket is beszámítod, még pontosabb képet kaphatsz arról, hogy megéri-e költeni a kuponos kedvezményre, vagy sem. 

Vedd fel a kapcsolatot

5/5 Vedd fel a kapcsolatot

Ha speciális szempontokkal keresel, akkor sem elkeseredned, a legtöbb kupon ugyanis sokkal rugalmasabb, mint ahogy azt eredetileg meghirdetik.

Bár a foglalásokat illetően nem feltétlenül tudnak engedni (a fix időpontok egy jó szálloda, apartman esetében gyakorlatilag szentnek bizonyulnak), azonban bővíteni általában lehetséges mind a létszámot, mind az időtartamot.

Ezért ne keseredj el, ha folyton három és öt napra szóló kuponokba botlasz, miközben te éppen négy napra szeretnél elutazni, hiszen bármikor kérhetsz külön árajánlatot.

Egyszerűen keresd meg a kuponnál az elérhetőséget, és akár telefonon, akár e-mailben érdeklődj a további lehetőségekről.

Persze az ajánlat után nem árt kicsit osztanod, szoroznod, de a kuponok esetében az extra napokhoz is jelentős kedvezményt szoktak biztosítani.