Úti cél ajánló: Sportos tél a Katschberg hegy szívében

Február a síszezon kellős közepe, ekkor talán már joggal érezhetjük úgy, hogy ismét itt az ideje egy kis pihenésnek. Nem kell feltétlenül egy hét szabadságra menni, egy négy-öt napos hosszú hétvégén is belekóstolhatunk a síelés és a többi téli sport örömeibe. Erre pedig tökéletes választás lehet a Karintiában található Katschberg sírégió, amelyet nemrég mi is felfedeztünk.

A Budapesttől ötszáz kilométerre fekvő síterep a családok paradicsoma. Maga a kis falu apró méretével igazán barátságos, itt nincsenek hatalmas bevásárlóközpontok, szállodakomplexumok, mintha minden a gyerekek méreteihez lenne igazítva. A síkölcsönzők, a szállodák, az éttermek mind-mind maximum negyedórás sétára vannak egymástól, és szinte az összes hotelből gyalog elérhetjük a pályákat.

Léceket fel!

Kis csapatunk az első ott töltött napon két részre oszlott: a kezdők a síoktatóval maradtak a tanulópályán, mi pedig Stefánnal, a régió marketingvezetőjével elindultunk meghódítani a hetven kilométeres pályarendszert. Én szívesen síelek a lankás kék pályákon, társaim azonban ragaszkodtak a meredekebb piros jelzésűekhez, hiszen azokon lemenni nagyobb kihívás. Egyszer aztán arra is rávettek, hogy lecsússzak egy fekete pályán, amit végül szerencsésen túléltem, bár nagyon kellett küzdenem, hogy esés nélkül megússzam. Amire azonban büszke vagyok, hogy szinte meg sem kottyant lesíelni a környék leghosszabb pályáján, a hét kilométeres A1-en. Persze nem egyben, megállás nélkül, néha kellett egy kis szünetet tartanom. A fáradalmakat egyébként gyakran az ülős felvonókban pihentük ki, amelyek között akad olyan is, amelynek van egy műanyag védőburka, amit rossz időben magunkra húzhatunk, és így nem fúj a szél az arcunkba, nem ázunk el, ha esik a hó, vagy rosszabb esetben az eső.

Az 1640 és 2220 méter között fekvő síterepet egészen márciusig hó fedi, rengeteg hóágyút üzemelnek be itt, ha véletlenül nem esne elég hó. És mivel Ausztria egyik legdélebbi sírégiója ez, a vidéken nagyon magas a napsütéses órák száma. Annál pedig nincs is szebb, mint szikrázó napsütésben, a hófedte fenyők között síelni, majd megebédelni egy hegyi étteremben (hütte), a teraszon meginni egy kávét, miközben gyönyörködünk a panorámában, és süttetjük magunkat. No, ebben az élményben csak az utolsó napon volt részünk, mivel az idő nagy részében fújt a szél, olykor az eső is esett, és hatalmas köd szállt a pályákra. De mi nem adtuk fel, hiszen így is lehet síelni, csak megfelelő védőruházatra és kitartásra van szükség hozzá. A nagy köd pedig annak sem jelenthetett akadályt, hogy készítsünk egy fotót a sípálya mellett található automata fényképezőgépnél. Egy nagy műanyag kék szív elé kell állni, az automata visszaszámol, és máris kész a kép, amelyet aztán le lehet tölteni a www.katschipix.at oldalról. És hogy miért éppen szív? Azért, mert a régió jelképe a nagy piros Katschbergherz, vagyis Katschberg-szív. Mindenhol találkozhatunk ezzel a jelképpel, amelyre annyira büszkék a helyiek, hogy még egy dalt is írtak róla.

Pihenésképpen néha meglátogattuk kezdő társainkat, akik óráról órára egyre ügyesebbek lettek. Nagyon fontos, hogy csak oktatótól szabad megtanulni síelni! Különben berögzülnek a rossz mozdulatok, amelyeket nagyon nehéz később kiiktatni. Nem is beszélve a sérülés, baleset veszélyéről, amelyre nagyobb az esély, ha például barátok akarnak tanítani minket. És felnőttek is nyugodtan elkezdhetik a tanulást, nincs életkorhoz kötve. Lehet kérni csoportos vagy magánórát, több síiskola működik itt, a szálláshelyen biztosan segítenek, hogy kihez érdemes fordulni. A gyerekeket be lehet adni akár egész napos síiskolába is, a szülők pedig addig saját tempójukban síelhetnek, majd nyugodtan kávézhatnak délután, miközben senki sem nyafog mellettük, hogy mikor indulunk már tovább.

Hüttetúra

A síelés élményéhez hozzátartozik, hogy egy igazi alpesi hüttében ebédeljünk. Mert ennek valóban megvan a hangulata. Síeléstől megfáradt, kipirult arcú emberek, színes síruhák, csapzott frizurák – itt nem számít, ki mennyire izzadt, fáradt, csatakos. Csak az számít, hogy megkapjuk a jól megérdemelt ebédünket. Mi a Stamperl Pizzériában ebédeltünk, ahol isteni tésztákat, pizzákat lehet enni, de volt gulyásleves, fokhagymakrémleves is, no meg persze gőzgombóc vaníliaszósszal és mákkal. Érdemes megkóstolni a ház sörét, a Katschbeert, amelyet itt készítenek, az étteremben található kis sörfőzdében. A tulajdonos-étteremvezető, a Hinteregger család egyik fia, Christoph szívesen megmutatja, hogyan főzik a sört, nagy lelkesedéssel mesél róla. Én nem vagyok nagy sörös, de a csapattársaim szerint nagyon finom a világos és a búza Katschbeer.

A teljes cikket a Családi Lap 2016 februári számában olvashatod el!

Szöveg és fotók: Bauer Zsuzsa