Utazz anélkül, hogy rámenne az egész fizetésed – pénztárcabarát trükkök, amiket az elmúlt egy évben megtanultam

Nagy Niki
Írta: ,
Utazz anélkül, hogy rámenne az egész fizetésed – pénztárcabarát trükkök, amiket az elmúlt egy évben megtanultam

Kép forrása: Nagy Niki

Az utazgatást a legtöbb ember egy pénztárcafogyasztó, időrabló, már-már luxusnak számító tevékenységnek fogja fel – megszámolni sem tudom, hányan mondták már nekem, mennyire irigykednek azért, hogy van lehetőségem ennyit utazni, mint amennyit 2018-ban tettem. Pedig én is csak egy átlagos fizetéssel, ugyanannyi szabadsággal és ugyanannyi idővel rendelkezem, mint ők, viszont ha okosan csinálja az ember, ebből is ki lehet hozni a maximumot. Adok néhány tippet, nekem hogyan sikerült.

A tavalyi év során összesen kilenc országban jártam, januártól egészen novemberig bezárólag – ezek között akadt komolyabb, tengerentúli utazás, és néhány napos, filléres random trip is, viszont mindegyiket ugyanúgy imádtam.

Eljutottam Kubába, Gran Canariára, Berlinbe, Párizsba, voltam a szomszéd osztrákoknál és a jéghideg Svédországban, méghozzá úgy, hogy nem ment rá a gatyám sem.

Ha szeretnél te is utazgatni, de szűkös büdzséből gazdálkodsz, fogadd meg az alábbi tippeket!

Ez az egyik legfontosabb tipp mind közül: ha időben foglalsz, és lecsapsz a jó ajánlatokra, sokkal olcsóbban eljuthatsz egzotikusabb helyekre is.

Mi Kubában nagyjából fele annyiért utaztunk, mint amennyiért egyébként szokták árulni az utakat, mert három hónappal korábban ugrottuk egy akcióra.

Nem volt tervben, hogy pont 2018-ban utazunk ide, de ezt nem hagyhattuk ki – és ehhez kapcsolódik a második tippem is.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján