Nyaralás alatti fényvédelem - Kiegészítők, amiket mindenképp tegyél a bőröndödbe!

Szirák Viki
Írta: ,

Már tudod, hova mész nyaralni, kitervelted azt is, milyen látványosságokat nézel majd meg, és már csak a pakolás van hátra? Ebben az esetben ne feledkezz meg az alábbi holmikról, amelyekre szüksége lesz a bőrödnek az erős napsütésben! (x)

1. Napszemüveg

Nem mindegy viszont, hogy milyen napszemüveget viselsz a nyaralás alatt. Az UV-sugárzás ugyanis sokszor rendkívül magas, és bármennyire is azt érzed, hogy a szemeid védve vannak a lencsék alatt, nem biztos, hogy ez a helyzet! Mindenképp olyat szerezz be, ami 100%-osan kivédi az UV-sugárzást, hiszen ennek hiánya rengeteg problémát okozhat.

Fokozatosan kerül sor a szemed sérülésére, így hiába észleled azt, hogy nem történt semmi gond, valójában évek során jelentkeznek a gondok. A látásod fokozatosan romolhat, egyre homályosabbá válnak a tárgyak, romlik a színérzékelésed, ez pedig különösen veszélyes például a kisgyermekekre, akik idejük jelentős részét egyébként is a szabadban töltik nyáron.

2. Kalap

Egy kalap mindig jól jön, akár a medence szélén pihensz, akár sétálni indulsz a látványosságokhoz. A tűző napon ugyanis hiába kened be magad fényvédőkrémmel, sajnos a napszúrás ellen ez nem véd. És ne gondold, hogy ahhoz egész nap a szabadban kéne lenned!

A nap erejétől függően néha már elég az is, hogy pár óráig kint tartózkodsz a közvetlen napfényben, és megtapasztalhatod az erőteljes fejfájást, valamint leéghet az arcod, vállad.

Ez ellen nyújt védelmet egy csinos kalap! Nem csak hűsít (hiszen így kicsit olyan, mintha mindig árnyékban lennél), de megelőzöd vele a fejfájást, szédülést, hányingert, és a bőrödet is véded. Ha nincs kalapod, egy vékony sál is jó ötlet!

3. Fényvédőkrémek

Ne indulj útnak fényvédőkrémek nélkül a nyaralásnak, mert akár egy délutáni strandolásnak is lehet az az eredménye, hogy napokig alig tudsz megmozdulni a fájó bőrödtől. Ma már számtalan termék közül lehet választani, hogy megtaláld azt, ami a legjobb számodra. A naptej alap, de e mellett nyugodtan szerezz be napozás utáni balzsamot (ez nyugtatja a bőrödet), dekoltázs és arcvédő krémet, sőt, még akár FPS-tartalmú ajakápolót is, hogy biztos legyen a védelem.

Bien tipp:
Elhoztuk neked a kedvenc fényvédő krémjeinket, amelyeket egyébként a dm online üzletében és boltjaiban is megvásárolhatod:

Nem csak a bőrtípusod alapján érdemes ezeket kiválasztani, hanem annak függvényében is, hogy milyen helyre utazol, és mennyit leszel a szabadban. Ha az a típus vagy, aki nem szeret egy helyben, a napernyő alatt ülni, készülj fel inkább minden eshetőségre!

4. Esernyő

Egy nagyméretű napernyőt biztosan nem tudsz magaddal vinni az utazásra, pláne, ha repülővel mész nyaralni. De egy kisebb esernyő biztosan elfér a bőröndödben, és biztos, hogy szükséged is lesz rá! Amikor mindenki napozik, és neked nincs kedved, ezzel árnyékot teremthetsz magadnak a parton. Erre azért is jó felkészülni, mert rengeteg olyan strand van, ahol mindössze néhány fa található, ami alatt rögtön elfogynak a helyek, és nem biztos, hogy bérelhető a helyszínen napernyő. A legjobb, ha felkészült vagy, és ezt a bőröd is megköszöni!

5. Hajvédő

A gyakori strandolás, a nagy meleg, és az erőteljes napsugárzás nagyon rossz hatással van a hajadra! Nem véletlen, hogy miután hazaérsz a vakációzásból, a frizurád élettelenné, töredezetté válik, és szinte azonnal időpontot kell kérned a fodrászhoz. Az UV-sugarak ugyanis a hajszálakat sem kímélik, és bár nem olyan erőteljesen érezhető a következménye, mint amikor leég a bőröd, azért sajnos mégis van hatása. Ezért jó ötlet, ha előre felkészülsz, és beszerzel olyan hajápoló terméket, ami az UV-sugarak ellen veszi fel a küzdelmet.

Kép forrása: BiancoBlue/Depositphotos.com

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!