Amalfi-part: egy csipetnyi földi paradicsom

Írta: ,

Kétségtelen, hogy nyáron van itt is a főszezon, ám akár ősszel is el lehet tölteni néhány kellemes napot az olaszországi Amalfi-parton. Ráadásul ilyenkor kevés a turista, nincs dugó a keskeny, kanyargós hegyi utakon, könnyen találunk helyet a türkizszínű tenger partján, nem kell sorban állni a történelmi nevezetességeknél. De legyen akármilyen évszak, az UNESCO világörökség részét képező tengerpart és városkák lélegzetelállítóak!

Szerencsére mi még a hatalmas turistadömping előtt utaztunk a Nápolytól délre, a Salernói-öböl északi részén húzódó partszakaszra. Nápolyig repülővel mentünk, a repülőtéren várt bennünket a még itthon kibérelt autó. Szeretjük a függetlenséget, kötetlenséget, és autóval a szálláshelyről mindennap oda mehetünk, ahova akarunk, és azt csinálunk, amihez kedvünk támad. Nem vagyunk hívei az „egész nap a parton tunyulunk”-nyaralásnak, mindig szívesen barangoljuk be a környéket. Persze ez nem azt jelenti, hogy megállás nélkül rójuk a kilométereket, és naponta megnézünk legalább egy tucat műemléket. Hanem hogy egyik nap pihenünk, és tényleg csak a hasunkat süttetjük, ám a másik nap felkerekedünk.

Rohanás helyett dolce vita

Ha strandolós napot tervezünk, akkor is szeretünk minél több helyen megmártózni a tengerben. Kétségtelen azonban, hogy mindig lesz egy favorit, ahova többször visszatérünk. Így volt ez Maorival is, amelynek a hosszan elnyúló partján legalább háromszor jártunk (a vele egybeépült Minori is nagyon bájos, de sokkal rövidebb a partszakasza). Körülöttünk hatalmas hegyek, tengerbe nyúló sziklák, a távolban vitorlások és csónakok, a homokos parton színes napernyők kavalkádja. Igazi dolce vita! Éttermek és bárok sora a strand mentén, mindenhol isteni olasz finomságok: spagetti, pizza, lasagne, prosciutto (sonka), bazsalikom, paradicsom, tiramisu, profiterol, a közeli Szicíliáról behozott ricottás cannolli (túróval töltött édesség). No meg az elmaradhatatlan Limoncello, a vidék jellegzetes citromlikőrszerű itala. Elsősorban étkezés után fogyasztják, és a legtöbb helyen saját készítésűt ihatunk. A kedvenc kis bárunk Francesco kis büféje lett a parton, ahol Francesco, a felesége és a fia dolgozott. A legtöbb ételt saját maguk készítették, akárcsak a citromlikőrt. Nagyon kedvesek voltak, sosem idegeskedtek, akármennyien is ültek az asztaloknál, türelemmel vették fel a rendeléseket és gyártották a fogásokat. Ez a nyugalom, jókedv, „ráérünk”-mentalitás egyébként az egész vidékre jellemző, az emberek mosolyognak, kedvesek, nem rohannak. Még az utakon sincs ideges tolakodás és tülkölés; bár nagy a forgalom, valahogy mindig mindenki megtalálja, hogyan keveredjen ki a kisebb-nagyobb dugókból. Egy balesetet sem láttunk, pedig a robogósok igencsak vakmerően lavíroztak az autók között – bár lehet, hogy ezt csak mi gondoltuk így, és az olaszoknak ez teljesen normális.

Parkolni szintén nem egyszerű, hiszen valamennyi part menti kis településnek szinte csak egy nagyobb útja van, amelynek egyik oldalán a tenger (lent a mélyben), a másikon pedig a meredek sziklafal. Ha szerencsénk van, találunk az út mellett helyet (3-5 euróért óránként), vagy a városkán kívül tudjuk letenni a kocsit (ez viszont ingyen van). Így jártunk mi is egy vasárnap, mivel ekkor a helyiek is kijöttek a partra: a strandtól 4,5 kilométerre tudtunk parkolni!

Sziklák tövében megbújó földi paradicsom

A másik hely, ahol strandoltunk, Positano egyik kis eldugott partja volt. A városka igazi kis meseváros, meredek, szűk utcákkal, színes házakkal, hangulatos vendéglőkkel, mesés kis főtérrel. Parkolni itt sem könnyű, ám a helyiek ügyesen megoldják a problémát: az út melletti házak udvaraiban, üres telkeken alakítottak ki parkolókat, persze nem ingyen. Nekünk sikerült viszonylag olcsón megúsznunk, 20 eurót fizettünk egy teljes napért. És a parkolót üzemeltető úr még azt is megsúgta nekünk, hogy ne a fő strandra (Marina Grande) menjünk, mert az hemzseg a turistáktól, hanem a jóval kisebb Fornillo Beachre. Bár az odavezető út nem volt egyszerű, több száz lépcsőn jutottunk csak le a szikla tövében megbúvó partra, de cserébe olyan látvány tárult a szemünk elé, amilyet eddig szinte csak utazási magazinokban láttunk. Természetesen itt is felkészültek a turisták fogadására, hiszen volt itt minden: étterem tucatnyi finomsággal, zuhanyzó, mosdó, vízibicikli- és csónakkölcsönzési lehetőség, napágyak, napernyők, ingyenes Wi-Fi. A napernyőért és két napágyért 20-25 eurót kell egyébként fizetni az Amalfi-part strandjain, de cserébe zuhanyozhatunk édes vízzel, és használhatjuk a vécét. Különben marad a szabad strand, amely teljesen nomád…

A teljes cikket a Családi Lap 2016 októberi számában olvashatod el!

Szerző: Bauer Zsuzsa