Mikulások a nagyvilágban

Írta: ,

Télapó, Hoteiosho, Santa, Father Christmas és még megannyi neve van szerte a világon! Ismerd meg melyik országban milyen hagyománynak örvend a Mikulás, és hogyan ábrázolja a néphiedelem.

Lappföldi Mikulás

A 20. század elején egy finn rádióműsorban hangzott el először a történet, hogy az igazi Mikulás, akit Joulupukki-nak hívnak, Lappföldön, egészen pontosan a Fül-hegy gyomrában lakik feleségével és hű segítségeivel, a manókkal. Itt készítik közösen egész évben az ajándékokat a gyerekeknek, akiket megajándékoznak decemberben.
1985-ben egy finn falut, Napapiirit Mikulás faluvá avatták, ahol gyakran látni a Mikulást, hiszen itt található a hivatalos irodája és postahivatala is, ahova egész évben várják a gyerekek leveleit.
Emellett természetesen évek óta rendelkezik saját honlappal is, a címe: www.santaclausoffice.fi. Az oldalon élőben láthatjuk, ahogy irodai nyitva tartásban a Mikulás fogadja a gyerekeket, illetve hogy milyen az élet a rezidenciája környékén. 

Orosz Mikulás

Oroszországban a Télapót Djed Moroz-nak, vagyis Fagy Apónak hívják. Orosz szánon, vagyis trojkán érkezik Újévkor, nincs szemüvege, piros vagy kék hímzett kabátot visel és nagy vándorbottal jár, fejét óriási szőrös kucsma díszíti.
Az orosz gyerekek ajándékát az ablakba teszi, így nem kell bemásznia a kéményen, egyszerűen csak megáll a gyerekek ablaka előtt.

Segítője Sznyegúrocska, vagyis Hópelyhecske, aki ezüst vagy hófehér ruhában jár és segít neki az ajándékok szétosztásában.