Ki hozza a karácsonyfát? Ezt mesélik a kicsiknek a világ országaiban

Írta: ,

A karácsonynak a keresztény világban nagyon hasonló jelképei vannak, bármelyik országban járunk is. De míg például az Egyesült Államokban Santa Claus, vagyis a Mikulás hozza a fát, addig nálunk neki külön napja van, és karácsonykor az angyalok, esetleg a kis Jézus segítségére számítunk. Vajon mi a helyzet a világ többi országában? Megmutatjuk!

Olaszország

1/5 Olaszország

Olaszországban a karácsonyfát hagyományosan Babbo Natale, azaz Karácsony Apó hozza, de a keresztény hagyományok miatt sok helyen tartják úgy, hogy a kis Jézus állítja a fát.

A karácsonyi mondakörhöz kapcsolódik La Befana figurája is, aki egy söprűn röpködő öreg hölgy, aki január hatodikán a gyerekek tűzhely mellé akasztott zoknijába hoz édességet és cukorkát.

Olaszország egyes területein ugyanezt a Mikulás teszi december 6-án, de vannak olyan területek is, ahol Szent Luca hoz édességet a gyerekeknek az ő neve napján, december 13-án.

Norvégia

2/5 Norvégia

A skandináv népek hiedelemvilágában nagyon erős a kötődés a természeti lényekkel, nem csoda tehát, hogy a Norvégoknál például a fenyőfát és az ajándékokat nem a télapó, hanem egy apró, erdei manó, Julenissen hozza, aki ugyan kicsike, de nagyon is hasonlít az általunk is ismert Mikulásra.

A skandináv ajándékhozó manót karácsony manónak is gyakran nevezik, vannak ábrázolások, amiken zöld ruhácskát, és piros, csúcsos süveget visel.

Törökország

3/5 Törökország

Törökországra nézve a kettősség jellemző, akkor is, ha karácsonyi hagyományokról van szó.

Az ország keresztény lakossága megüli a Szentestét, és követik a karácsonyi hagyományokat, a muszlimok azonban természetesen nem.

Az ajándékhozó figurája azonban az ő hagyományaikban is él, Noel Baba, azaz Noel apó kedveskedik meglepetéssel a helyi muszlimoknak, ha nem is karácsonykor, de újév napján biztosan.

Bulgária

4/5 Bulgária

Bulgáriában Dyado Koleda, azaz Karácsony Nagyapó hozza a fát és az ajándékokat, bár a keresztény hagyományokhoz köthető alakot a Szovjetunió idejében felváltotta Fagy nagyapó figurája.

A második világháborútól kezdve egészen 1989-ig ő hozta az ajándékokat, és ma is nagy népszerűségnek örvend.

Vologda megyében, Velikiy Ustjug városában hivatalos székhelye is van, a bolgárok saját Télapójának tehát saját lakhelye is van.

Spanyolország Kép forrása: Wikipédia

5/5 Spanyolország

Spanyolországban régiótól függően Noel Apót, vagy Tió de Nadalt tartják felelősnek az ajándékokért.

Utóbbi egy darab kivágott fa, lényegében egy tuskó, ami ruhát és arcot kap, és az ünnepek idejére sok spanyol család otthonába beköltözik.

A baszkok ajándékát Olentzero hozza karácsony éjjelén, aki egyes hagyományok szerint a Pireneusokban élő óriások egyike volt.

Egy napon hatalmas, fényes felhő jelent meg az égen, ami az óriásokat megijesztette, és Olentzero, az öreg óriás volt az egyetlen, aki rá mert nézni.

Ő azt is elárulta a többi óriásnak, hogy a felhő Jézus születését jövendöli. Spanyolországban az ajándékhozók lehetnek a három királyok, vagy a mágus is.