Hogy kerül az ajándék a fa alá? Gyakorló anyukák mesélnek, kinél mi a szokás

Írta: ,

A Jézuska, vagy az angyalok hozzák az ajándékot, netán a Télapó? Rengeteg variáció él a köztudatban is, a családi hagyományok pedig szinte mindenkinél eltérnek egy kicsit. Ha bizonytalan vagy, nálatok hogy legyen, és ötletet merítenél, vagy csak érdekel, másoknál mi a szokás, kattints!

Nem vagyunk vallásosak, nálunk Mikulás napján és karácsonykor is a Télapó hozza az ajándékot a gyerekeknek (rénszarvas-szánon érkezik), a felnőttek pedig egymást ajándékozzák meg.

Ez volt a szokás nálunk a családban gyerekkoromban is, és én sem tudtam jobbat kitalálni.

Elizának 6-án reggelre kerül a csizmájába az ajándék, ami néhány, gyümölcs, csoki – valamilyen apróság. Reggelre a falon van az adventi naptár is, amibe nem lehet előre mindent belepakolni.

A szüleimnél is szokott lenni néhány (vagy inkább túl sok) ajándék.

Karácsonykor anyuéknál vacsorázunk, mire odaérünk, már a Jézuska meghozta az ajándékokat, melyeket a vacsora után bontunk ki. Itthon pedig hármasban együtt díszítjük fel a fát, és éjszaka jön a Jézuska. Ezt a szokást a párom gyerekkorából örökítettük tovább, én szívesen csinálnám úgy, hogy reggelre fel van díszítve a fa az ajándékokkal, de persze így is nagy öröm.

Amikor én gyerek voltam, akkor mindig apukám (vagyis a Jézuska) csilingelt, jelezve, hogy itt járt. Mire kimentünk megnézni, ott volt az összes ajándék a fa alatt.