Ilyen hatással van az agyadra és a testedre a mobiltelefonod

Szirák Viki
Írta: ,
Ilyen hatással van az agyadra és a testedre a mobiltelefonod

Kép forrása: unsplash

Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy a mobiltelefonunk nélkül induljunk el otthonról, sőt, néha még azt sem, hogy a nappaliba ne vigyük magunkkal. De azt gondoltad volna, hogy ez az eszköz a testedre és a lelkedre egyaránt hatással van? Ráadásul nem is akárhogy!

Hiába szereted te is lefekvés előtt még egyszer megnézni a neten, hogy mi történt a nagyvilágban, az alvásodra ez sajnos nincs jó hatással.

A telefonod ugyanis rövid hullámú, kék fényt bocsát ki magából, ami napközben a világosban nem okoz gondot, de este a sötétben már annál inkább.

Ez ugyanis csökkenti a melatonin-termelést, ami a pihentető alvásért felel, sőt, megnehezítheti az elalvást is.

Arról nem is beszélve, hogy a szemeidre nézve is ártalmas.

Ezért javasolják szakértők, hogy lefekvés előtt fél órával már inkább ne nézegesd a telefonod képernyőjét.

Szakértők már többször is vizsgálták, hogy a mobilunk pontosan milyen hatással van a produktivitásunkra.

Az eredményeik szerint pedig ez az arány nem túl kecsegtető.

Munka közben ugyanis könnyen kizökkenthet téged is, ha üzeneted érkezik, az pedig pláne, ha rögtön válaszolsz is rá.

Noha azt gondolod, hogy ezzel nincs semmi probléma, és egy kis lazítás belefér, valójában a kutatások szerint emiatt sokkal lassabban tudsz haladni, még ha észre sem veszed.

A legjobb, ha a fontosabb tennivalóknál lenémítod a telefonodat.

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!