ZeneKÉPzelet – avagy a hangok mögött rejlő üzenet

Írta: ,

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zeneimádata messzire tekint vissza: főiskolai tanulmányaikat a magyarországi Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Münchenben, majd Dortmundban folytatták, ahonnan zongoraművészi diplomával tértek haza országunkba. Először szólóban, később négykezes párosként hódították meg a koncertszínpadokat, az elmúlt években pedig hatalmas sikert arattak a gyermekeknek szánt ZeneKÉPzelet című műsorukkal.

A ZeneKÉPzelet

A páros szeretné népszerűsíteni a komolyzenét a gyermekek körében – ennek tükrében indították útjára idén a ZeneKÉPzelet – avagy a hangok mögött rejlő üzenet elnevezésű négykezes zongoraversenyt és kurzust, ahova az országon belüli és a határon túli gyermekek jelentkezését is szeretettel várják. „Azzal a céllal indítottuk a projektet – és most ezt a különleges versenyt – , hogy megértessük a gyerekekkel a művekbe rejtett üzenetet, és meglássák a hangok mögötti csodálatos világot” – mondják a művészek.

A ZeneKÉPzelet előadásokon versekkel, kötetlen beszélgetésekkel találkozhatnak a gyermekek, amik során megérthetik, mit is szeretnének üzenni a zeneszerzők a különféle hangok segítségével. A visszajelzések alapján minduntalan több szülő és gyermek fedezi fel a négykezes művekben rejlő szépségeket, ezért vitt a házaspár új színt az előadásokba, és a programfelépítést megreformálva egy versenyt is beiktattak a menetrendbe.

Farkas Zsolt és Várnagy Andrea

A megmérettetés természetesen játékos és barátságos, sokkal inkább a közösségformáló ereje a mérvadó szempont. Emiatt a versenyen nem csak azok a gyermekek vesznek részt örömmel, akik a kezdetek kezdete óta zenei pályára készülnek, hanem azok is, akik egyszerűen szívesen zenélnek társaik körében. A tapasztalatok alapján az együtt töltött idő alatt a gyermekek számtalan új barátságot kötnek, miközben folyamatosan inspirálják és támogatják egymást.

A díjazás során a szervezők természetesen a pozitív eredményeket emelik ki, a későbbi kurzuson pedig további, testre szabott tanácsokkal látják el a résztvevőket. Emellett felhívják a szülők, a pedagógusok és a gyermekek figyelmét arra, hogyan tehetik a komolyzenét a mindennapjaik szerves részévé.

„Nagy várakozással tekintünk erre a versenyre és a kurzusra. Célunk, hogy évről évre visszatérő fiatal muzsikus palántákkal és tanáraikkal találkozhassunk, és a személyes kapcsolat kialakításával nyomon követhessük pályájukat” – mondja Várnagy Andrea.

Miért is jó ez a gyerekeknek?

Mit ad pontosan a komolyzene a gyerekeknek? Hogyan és milyen területen tudja fejleszteni a gyerekeket a komolyzene? „Tudományos vizsgálatok szerint már magzatkorban jótékony hatása van a zenének a gyerekekre. A babáknak a zene mindig megnyugvást jelent, különösen azok a darabok, amelyeket az édesanya a terhessége alatt hallgatott. A kutatások Mozart muzsikáját tartják a legszerethetőbbnek a babák számára.” A művésznő maga is tapasztalta ezt a jótékony hatást, hiszen három gyermek édesanyja, és várandóssága idején is a zene körül forgott az élete, és így a kisbabáké is.

A ZeneKÉPzelet programja

A programsorozat egy nyitókoncerttel kezdődik, amit március 4-én, az Egri Líceum kápolnájában rendeznek meg, illetve ugyanitt zárul is az esemény március 6-án egy gálaelőadással. A versenyt 5-én, a kurzust pedig 6-án bonyolítják le az egri Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskolában. A verseny a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg, a versenyzők csupán egy jelképes nevezési díjjal számolhatnak, de a programok és a gálakoncert is ingyenes.

Nevezés és feltételek

A szervezők február 21-ig várják a gyermekek jelentkezését a versenyre, de az előadásra szánt művekkel kapcsolatosan nincsenek különösebb megkötések. A gyermekek saját maguk választhatják ki a zongoradarabokat, és előválogató sem lesz – a szervezők ezzel is szeretnék kifejezni, hogy a verseny célja valóban az, hogy a klasszikus zenét kedvelő gyermekek megismerhessék a színpad és az előadások nyújtotta lehetőségeket.

A korcsoportok megoszlása

  1. korcsoport: 2006. január 1-jén, illetve utána született növendékek
  2. korcsoport: 2004. január 1. – 2005. december 31. között született növendékek
  3. korcsoport: 2002. január 1. – 2003. december 31. között született növendékek
  4. korcsoport: 2001. december 31-én, illetve az előtte született növendékek

Ezen felül lehetőség nyílik a verseny egyik külön kategóriájában a tanár-diák produkciók bemutatkozására is.

A korcsoportok időhatárai

Az előadásra szánt művek szabadon választhatóak, csupán az időlimitre kell ügyelniük a nevezőknek.

  1. korcsoport: Műsoridő maximum 5 perc
  2. korcsoport: Műsoridő maximum 6 perc
  3. korcsoport: Műsoridő maximum 8 perc
  4. korcsoport: Műsoridő maximum 10 perc

      Tanár-diák kategória: Műsoridő maximum 10 perc

A nevezési díj 900 Ft/pár.

További információért kattints a ZeneKÉPzelet Facebook oldalára!