Te bevállalnád? 1 versenyautó, 1 női sofőr és 200 km/h

Írta: ,

Sokféle módon hathat ránk az adrenalin, de 200 km/h-val való száguldásnál garantált a kéz- és lábremegés, a könnyezés és a heves szívdobogás. Persze vannak olyanok, akik egy laza sétakocsikázásnak fogják fel a hasonló helyzeteket, de valljuk be, nem ez a jellemző az átlagemberre.

Van egy érdekes elmélet, amely azt vizsgálja, hogy mennyire vagyunk élménykereső emberek, vagy mennyire viselkedünk zárkózottan egy-egy veszélyesnek tűnő helyzetben.

Ezt az úgynevezett ingerkeresési skálán tudjuk jól meghatározni (Marvin Zuckerman skála 1971). Aki alacsonyabb ponthatárt ér el, azok jobban szeretik, ha a megszokott környezetükben vannak, és nem érik őket váratlan események, míg a másik csoport tagjai állandóan új és izgalmas élményeket keresnek, és talán gyógyíthatatlan optimizmusuk hiteti el velük, hogy a kockázatos aktivitás több örömöt, mint fájdalmat fog hozni.

Nos, az elméletet két szerencsés olvasónk bevonásával élesben is „teszteltük”, az pedig csak később derült ki, hogy mi is, „lóra pattanunk” de erről majd később! :)

A küldetés

Picit már hűvösebb, napfényes reggel, kényelmes autózás a Hungaroring felé, egy-egy traktorral nehezítve a közlekedést, majd fülsüketítő motorhang és gumicsikorgás. Megérkeztünk.

Hirtelen egy benzingőzös álomvilágban találtuk magunkat profi pilóták és dögös versenyautók között.

Talán a sors keze segített abban, hogy két nyertesünk, Eszter és Szabolcs, valóban az autózás, az autók, valamint a versenyzés szerelmesei, ezért az eseményt megelőző napokban már tűkön ülve várták, hogy beülhessenek végre a Seat Leon Cupracerbe Bús Edina mellé.

Megérkezésünk után szembesültünk azzal a ténnyel, hogy nemcsak Eszterék fognak végig száguldani a pályán, hanem mi magunk is kipróbálhatjuk, milyen is az a sebességmámoros állapot, mindezt egy RCM Swift Racer anyósüléséről, Báldi Gergő, valamint Boldizs Bence mellett.

Az érzés leírhatatlan. Kiszállás után az összes „tünetet” produkáltuk, olyannyira, hogy még órákig lebegő állapotban próbáltunk visszatérni a valóságba.

Sokan mondják azt, hogy mikor nagyobb mennyiségű adrenalin löketet kapunk, úgy érezzük, mintha a lehetetlen is lehetségessé válna, vagy legalábbis annak tűnik. Ez az érzés pedig annyira vonzó, hogy függőség alakul ki az emberben, amit mi is tanúsíthatunk, az addiktív hatás azonnali.

Nézd meg képes beszámolónkat!

Galéria / Te bevállalnád? 1 versenyautó, 1 női sofőr és 200 km/h
Te bevállalnád? 1 versenyautó, 1 női sofőr és 200 km/h Megnézem
a galériát!