Megnyitja kapuit az ExperiDance Factory Fesztiváludvar! (x)

Írta: ,

Az ExperiDance tánctársulat létrehozta saját nyári szabadtéri fesztiválhelyszínét, a Factory Fesztiváludvart. A volt Láng Gépgyár közel 1 500 m2-es udvara augusztus 3-tól 7-ig kulturális kavalkáddá alakul: többek között békebeli királyi pompa, cigány folklór és a magyar rockzene nagyjai veszik át az uralmat a XIX. századi műemléképület fölött.

Az ExperiDance januárban költözött be a volt Láng Gépgyár épületébe, melyet az elmúlt két évben eredeti szépségében állítottak vissza. A mára nemzetközileg is ismert társulat év közben a RaM Colosseumban játszik, de az irodák, műhelyek és próbatermek a Forgách utcánál található gyárba költöztek, ahol az óriási udvar adta magát egy nyári szabadtéri színház felépítéséhez. Ez lett az idén nyíló Factory Fesztiváludvar, mely a társulat tervei szerint a következő években független nyári színházközponttá növi ki magát.

Az idei fesztiválprogram gerincét az ExperiDance repertoárjának nagyprodukciói adják; a programsorozat a Nagyidai cigányok című tánckomédiával veszi kezdetét, amelyet Arany János azonos című vígeposza ihletett. Román Sándor koreográfiájában a cigány néptánc mellett török, perzsa, indiai és egyiptomi elemek teszik teljessé ezt a mulatságos történetet.

A gigaprodukciók kedvelőire is gondolt a társulat: a fesztivál második napján az Ezeregyév Generációk következik. A darab a legnagyobb magyar sikersztorik között szerepel: 2000-ben indult hódító útjára, és azóta több mint 590 teltházas előadást ért meg.

Augusztus 5-én a magyar rockzene rajongói veszik át az uralmat a színpad felett: a 21 Omega slágert feldolgozó táncos musical, a Gyöngyhajú lány balladája a balatoni nyár hangulatát hozza el a nézőknek.

Augusztus 6-án, a fesztivál meghívott vendégeként a világhírű ír sztepp társulat, a Coincidence az angolszász mondavilág ármánnyal, szenvedéllyel is misztikummal átszőtt világába vezet be minket.

Az ExperiDance Factory Fesztiváludvar zárásaként pedig uralkodói pompa vesz majd minket körül: a Fergeteges című előadáson keresztül bepillanthatunk Sissi császárné és Andrássy Gyula gróf legendás szerelmi történetébe, amelynek zenei aláfestéséről nem mások, mint a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái gondoskodnak.

Öt sikerdarab, öt fergeteges nyári este, meghökkentő helyszín. Ezt ígéri az ExperiDance Factory Fesztiváludvar, amely az idei nyár egyik ínyencsége lesz.

Részletes programterv

  • 2016.08.03. 20:30 – ExperiDance: Nagyidai Cigányok
  • 2016.08.04. 20:30 – ExperiDance: Ezeregyév Generációk
  • 2016.08.05. 20:30 – ExperiDance: Gyöngyhajú Lány balladája – Omega musical
  • 2016.08.06. 20:30 – Coincidance: Merlin – Ír Sztepp Show
  • 2016.08.07. 20:30 – ExperiDance: Fergeteges - A királyné a gróf és a cigánylány

További részletek ITT.