5 meggyőző ok, amiért hetero nőként szívesen járok melegbárba bulizni

Szőke Angéla
Írta: ,

Lehet, hogy furcsán hangzik, de életemben először a hetero barátnőimmel mentem melegbárba bulizni, még sok-sok évvel ezelőtt. Már akkor nagyon szimpatikusnak találtam a miliőt, de annyira nem ragadott meg, hogy rendszeresen oda járjak. Amikor másodjára fordultam meg ilyen helyen, egy hetero fiú haverom vitt le, és akkor már nagyon megtetszett. Többek között azért, mert annak ellenére, hogy – ciszhetero lányként és fiúként – elméletileg semmi keresnivalónk nem volt ott, nem „néztek ki” minket. Sőt, mindenki nagyon kedves volt velünk. Azóta rendszeresen járok – bár mostanában már inkább a meleg barátaimmal –, és nemrég az egyik barátnőm leánybúcsúját is ott tartottuk. Őszintén mondom, mindig remekül érezzük magunkat.

Talán a legfontosabb észrevételem, hogy egy ilyen helyen mindenki önmaga lehet. És ezt nem úgy értem, hogy az arcodba tolják a másságukat, nem erről van szó, hanem arról, hogy itt nincsenek előítéletek. Senkivel szemben.

Mindenki felöltözhet úgy, ahogy akar, kisminkelheti magát úgy, ahogy neki tetszik, mert mindenki tudja, hogy nem fogják megszólni vagy megbámulni. Vagy ha mégis megnézik, akkor is csak elismerésből.

Velem is többször előfordult, hogy meleg fiúk vagy drag queenek utánam szóltak, hogy „Szia, csini vagy, drágám!” Ez egy átlagos szórakozóhelyen elképzelhetetlen, maximum egy részeg srác üvölt utánad, hogy miket csinálna veled az ágyban.

Itt tehát – mivel mindenki tudja, hogy nem éri semmilyen negatív megjegyzés és nincs nyomás senkin – az emberek sokkal lazábbak, vidámabbak és ez az egész buli hangulatán maximálisan érződik.

Bizony, egy melegbárban senki nem csinál gondot a genderből.

Nincsenek bűzlő, igénytelen piszoárok és nem kell órákig sorban állni a női WC-hez sem.

Itt oda mész, ahova akarsz, és emiatt szinte sosincsenek sorok.

Ráadásul a (kulturált, tiszta) közös mosdónál szóba is lehet elegyedni másokkal, én például nem egy kedves ismeretséget kötöttem itt.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján