Bátor Tábor, ahol a súlyosan beteg gyerekek visszakapják a bátorságot

Vidám gyerekek játszanak, futkorásznak, tábortűznél énekelnek, táncolnak. Megszokott tábori rituálék és életképek. Ezek a programok mégis egészen mást jelentenek a súlyosan beteg gyerekeknek: bizonyítják, hogy van élet a betegségen, a fájdalmon túl. (x)

Emlékszel még az iskolai táborokra? Mennyire felszabadító volt a szülők nélkül bontogatni a szárnyaid, nevetni, lazulni önfeledten a barátokkal? Mindannyiunk számára meghatározó élmények, fontos mérföldkövek az életünkben. A súlyosan beteg gyerekek életében egészen más élmények a meghatározóak: a kórházak rideg, szűk terei; a kiszolgáltatottság, fenyegetettség érzése.

Mire a Bátor Táborba érkeznek, ezek gyerekek már sok megpróbáltatáson mentek keresztül: megtapasztalták a fájdalmat, megtanulták, hogyan kell vigyázniuk magukra, hogy életben maradjanak, vagy legalábbis ne rosszabbodjon állapotuk. A tábor előtti élet tele van tiltásokkal: ne menj kutya közelébe, ne fuss, ne ugrálj, ne edd meg, mert árt. A gyógyulás számukra szükségszerűen fájdalmas dolog, legyen szó műtétekről, kemoterápiáról vagy napi ötszöri szúrásról a vércukorszint ellenőrzése miatt.

De a Bátor Tábor a súlyosan beteg gyerekek számára a lehetőségek földje, ahol táncra lehet perdülni mankóval, hat méter magasra lehet mászni kerekesszékkel, és fél karral lehet íjászkodni. Ahol nem számít, kinek milyen haja van, vagy van-e egyáltalán; hányasa van matekból, vagy mennyire népszerű a suliban. Ott a feltétlen elfogadás szelleme uralkodik, ahol mindenki egyenlő, és mindenki ugyanannyi szeretetet kap. Sőt, a Bátor Táborban tudják, hogy a sikert csak az egyén teljesítményéhez lehet mérni. Ezért teljesen természetes, hogy mindenkinek van mire büszkének lenni. És a cimborák, azaz az önkéntesek tesznek róla, hogy egyetlen pici siker sem maradjon észrevétlenül, kimondatlanul.

Egy táborozó kamaszlány így emlékezik vissza a Bátor Táborban töltött időkre: „a fantasztikus az egészben, hogy az első nap megérkezett félénk táborozók a végére teljesen feltöltődnek, mosolyognak, nevetnek és önmaguk lehetnek. A legfontosabb, hogy a legtöbb gyereknek egyébként nem is lenne lehetősége semmilyen közös táborba menni, még csak az osztályukkal sem, de itt a Bátor Táborban minden kötöttség nélkül önfeledten kikapcsolódhatnak és egy kis időre elfelejthetik az egyébként komoly és soha meg nem gyógyítható betegségüket, miközben új, talán életre szóló barátokra lelnek. Nekem szerencsére volt/van lehetőségem több dolog, esemény kipróbálására az eddig az életem során, de mégis úgy gondolom és fogom is életem végéig, hogy a Bátor Tábor a legcsodásabb dolog, amiben ember részt vehet.”

Amikor a gyerekek hazamennek, a táborban szerzett magabiztosság is elkíséri őket az útjukon, aminek köszönhetően nem csak magukban bíznak jobban, de abban is, hogy a betegségük legyőzhető. Egy táborozó, aki lábamputáció után mászta meg a magaskötélpályát, azt mondta: „mostantól tudom, hogy az, hogy nekem nincs lábam, nem jelenthet akadályt!”

A Bátor Tábort szinte megalakulása óta ismerem. A csoda, amit ők nyújtanak a súlyos beteg gyerekeknek és családjuknak lelkes támogatóknak köszönhetően valósul meg. Mindenkinek javaslom, hogy álljon egy hasonló jó ügy mellé, akár az adó 1% felajánlásával, akár azzal, hogy viszi egy alapítvány jó hírét. Jakupcsek Gabriella