10 tértágító ötlet a nappaliba anélkül, hogy feláldoznád a stílust

Szőke Angéla
Írta: ,

A nappali az egyik legfontosabb helyisége a lakásnak, hiszen egy fárasztó nap után itt zuttyanunk le a kanapéra megpihenni, itt olvasunk, nézünk filmet vagy beszélgetünk a vendégeinkkel. Ha a nappalid nem bővelkedik négyzetméterben, gondot okozhat az, hogy eleget tegyen a funkcionalitásnak, ugyanakkor tükrözze a stílusodat is. Vannak azonban egészen egyszerű koncepciók, melyek segítségével úgy marad praktikus az enteriőr, hogy nem veszít dekoratív megjelenéséből. Íme tíz remek tértágító ötlet a nappaliba anélkül, hogy feláldoznád a stílust.

Köztudott, hogy a fehér szín tágítja a teret és szellősebbé teszi.

Ha idegenkedsz a sok fehértől, eláruljuk, hogy ennek a színnek is rengeteg szép tónusa van és egyik izgalmasabb, mint a másik.

Ahogy a szürkének, úgy a hófehérnek is bőven van ötven árnyalata, melyek remekül mutatnak együtt a helyiségben, légies hangulatot kölcsönözve annak.

Mindenki tudja, hogy a tükör nagyítja a teret, azonban azt már kevesen, hogy a tükröket is lehet „halmozni”.

Nyugodtan használj egy falon többet, sőt, bátran tedd őket sorban egymás mellé.

Ez egy olyan stílusos és hasznos fogás, mely dinamikussá varázsolja a szobát.

 

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!