Milyen házat építsek? Adunk pár nyerő tippet!

Írta: ,

A házépítés egyik legszebb része, amikor az ember álmodozik. Ül otthon a párjával és közösen elképzelik, hol lesz a nappali, a háló (a gyerekeknek kell egy-egy külön, a szülőknek is, és akkor a vendégekről még nem is beszéltünk), aztán ott van még a konyha, a fürdő(k), stb. (x)

Szóval szép dolgok ezek, és tulajdonképpen teljesen érthető vágya is az embernek, hogy megtervezze a saját fészkét, elképzelje, ahogyan a gyerekek majd játszanak az udvaron, vagy a család leül a vacsorához az étkezőben a nagy asztal mellé.

Ránk, magyarokra egyébként is jellemző, hogy szeretjük az egyedi megoldásokat, hiszen mi tudjuk a legjobban, mit szeretnénk és hogyan, a 10 millió házépítő hazája. 

A helyzet viszont az, hogy azért az angolok csak tudtak valamit, például azt, hogy egy egyedi ház minden szépsége és romantikája mellett rengeteg buktatóval és veszéllyel jár (a városképről nem beszélve), és ehhez még csak el sem kell kezdeni megépíteni, igaz ez már a tervezési szakaszra is.

A még ki nem próbált ötletek, a kiforratlan elképzelések komoly kockázatot jelentenek, ráadásul ezek jellemzője, hogy sokszor csak a megépítés, vagy a beköltözés után derülnek ki a gondok, ami nem csak bosszúságot, de súlyos kiadásokat is jelenthet.

Természetesen senkit sem szeretnék lebeszélni álmai megvalósításáról, azonban érdemes mindezt végiggondolni és átnézni pár típustervet (például itt).

Ezekből ma már rengeteg akad, nagy előnyük, hogy kipróbált és bevált házakról, tervekről van szó, ráadásul az egész országban elérhető a kész otthonok rendszere.

Még akkor is érdemes körülnézni, ha mindenképpen ragaszkodunk a saját elképzeléseinkhez, mert egyrészt sosem tudni, mikor tetszik meg valami, másrészt a rengeteg kész terv között lehet, hogy akad olyan, amiből egy-egy ötletet át lehet emelni a saját koncepcióba.

Vagy éppen fordítva, a saját ötletet lehet beleterveztetni a kész tervrajzba, ami nyilván jóval kisebb költség és kevesebb kockázatot rejt, mintha elölről kellene kezdeni mindent.