Minimalista után maximalista az új lakberendezési trend - Nem lesz rendetlen a hatás, ha betartod ezt

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Minimalista után maximalista az új lakberendezési trend - Nem lesz rendetlen a hatás, ha betartod ezt

Az én szívemhez sokkal közelebb áll a minimalizmus, amit nem csak a nyugalmat árasztó hangulata miatt kedvelek, hanem azért is, mert segítségével igazán könnyű őrizni a rendet. Nos, a trendek egyértelművé tették, hogy messze nem ért mindenki egyet velem, hiszen megszületett a minimalista stílus után a maximalista irányzat. Ez a lakberendezési irányvonal tökéletes ellentéte mindannak, ami a minimalizmusban jól bevált: a szobák túldíszítettek, a terek túlzsúfoltak és mégis – valahogy működik!

Sok minta, harmonikusan egymás mellett

A minimalizmust az én meglátásomban viszonylag könnyű egy laikusnak is kiviteleznie, arra kell csak figyelni, hogy a harmónia meglegyen a kiegészítők, berendezési tárgyak között, illetve viszonylag modern holmikat vásároljunk (kivéve persze, ha a rusztikusságot céloztuk meg). Nos, a maximalizmus ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb, nehéz ízlésesen, esztétikusan és főleg látványosan összeválogatni a bútorokat, kiegészítőket.

Képek forrása: 1 / 2 / 3

Ami támpontot, segítséget nyújthat, az a színek és a minták összeboronálása, hiszen ezek átvezethetik a tekintetünket a káoszon. Ha már profin űzöd a lakberendezést, akkor lehetsz bátrabb és több mintát is nyugodtan összehangolhatsz. Kezdőként viszont jobban jársz, ha vásárolsz egy mintás alapot, például szőnyeget, tapétát, majd egy-egy színt kiragadva, ezekhez válogatod meg a kiegészítőket és a különféle lakberendezési tárgyakat.

Ne maradjon üresen felület

A maximalizmusban természetesen nincs helye üresjáratnak, szó sem lehet arról, hogy egy polcra ne kerüljön dekoráció, vagy egy falrész teljesen szabadon maradjon. Érdemes sőt, fel kell rúgni a hagyományos alapszabályokat, amik szerint tapétázott falat ne díszíts tovább, vagy éppen ne keverd a mintákat egymással.

Képek forrása: 1 / 2 / 3

Kevésbé célszerű foglalkoznod azzal is, hogy a világos színek nagyítják a teret, ugyanis a maximalista irányvonal kifejezetten kedveli a sötétebb alapokat. Részben talán ezért is mutat nagyobb helyiségben jobban ez a stílus, ott eleve nem probléma, ha egy kicsit kisebbnek tűnik a tér.