A legszebb konyhabútorok a 2020-as trendek szerint

A legszebb konyhabútorok a 2020-as trendek szerint

Címlap / Otthon / Dekor / A legszebb konyhabútorok a 2020-as trendek szerint

Néhány évente minden lakásra, házra ráfér a felújítás, és időnként bizony komolyabb átalakításra is sort kell keríteni, mint amit a frissítő festések jelentenek. Ilyenkor – a korábbi hibák kijavítása és a praktikum szem előtt tartása mellett – előtérbe kerülnek az aktuális trendek is.

A konyhákat illetően mérvadó szempontnak számítanak a szekrénypanelek formái, a fogantyúk, a színek és az elrendezések. Vajon milyen trendeket tartogat nekünk az új év? A te konyhád is még megfelel az aktuális divatnak, vagy lassan idejétmúltnak számít? Lássuk!

Kéttónusú színsémák

A konyhaszekrények színeit illetően viszonylagosan friss visszatérőnek számítanak az eltérő árnyalatú panelek. Nagy divat lett az utóbbi időben – és minden bizonnyal 2020-ra teljesedik majd ki igazán –, hogy az alsószekrények más színekben pompáznak majd, mint a felsők. Egyes tervezők úgy vélik, hogy az emberek már kicsit ráuntak a minimalista, túlságosan is egyszerű és általában fehérre építő konyhákra és újra melegséget, otthonos hangulatot kívánnak becsempészni az otthonaikba.

Erre az egyik legjobb lehetőség, ha eltérő színeket vetnek be a konyháikban – így egyszerre lehet jelen a fehér tisztasága és praktikuma, valamint az élénk színek vidámsága. 

Az örök klasszikusra nem lehet ráunni

Ha a klasszikusokra gondolunk, akkor a konyhaajtókat illetően mindenkinek az amerikai stílusú, farmházra jellemző panelek és az aprógombos fogantyúk jutnak az eszébe. Ezek szintén új erőre kapnak az előttünk álló évben, hiszen már az elmúlt szezonokban is kiemelkedtek a trendek közül: az egyik legnépszerűbb irányzat kétségtelenül a modernizált, vidékies stílus volt. A legnépszerűbb, klasszikusnak bizonyuló konyhaszekrények időtlennek tekinthetőek és ebből adódóan – a jóslatok szerint – hosszú távon is nagyon közkedveltek lesznek.

Marad a modern minimal

Bár a klasszikus stílus megunhatatlan és időről-időre felelevenítünk bizonyos irányzatokat, a modern stílus töretlen népszerűségnek örvend a konyhákban is. Sok tervező úgy véli, a kevesebb egyszerűen több, emiatt bőségesen akadnak, akik előnyben részesítik a vékony, alacsony profilú, vagy a rejtett fogantyúkat, amik segítenek egységessé, letisztultabbá tenni a konyhák megjelenését.

Ez az egyszerű praktika nagyon jól működik a kortárs és a régebbi, de megújított irányvonalakkal, ezért a tervezők úgy vélik, hogy 2020-ban is egyértelműen központi szerepe lesz majd.

Nyitott polcos megoldások

Ha nem igazán jutsz dűlőre a felső szekrények stílusát illetően, vagy csak nem akarod, hogy zsúfolt hatást keltsen az otthonod, akkor sincs probléma. Jövőbe mutató trend polcokkal kiváltani a felsőszekrényeket – erre az igényre egyre több tervező kap megrendelést.

Sokan szeretnék úgy megújítani a konyhájukat, hogy a végeredmény nyitott, otthonos legyen és erre tökéletes alternatívákat kínálnak a polcok, különösen a lebegő változatok. Ezeket az egyszerű, de sokoldalú lehetőségeket általában süllyesztett világítással modernizálják, de sokan alkalmazzák – mindenféle extra nélkül – a rusztikus, vidéki konyhákban is.

VIDEO Ők lesznek 2024 legszerencsésebb csillagjegyei

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!