A kicsi konyha is lehet szuper: lakberendezési trükkök, amikkel feldobhatod a szoba hangulatát

Szirák Viki
Írta: ,
A kicsi konyha is lehet szuper: lakberendezési trükkök, amikkel feldobhatod a szoba hangulatát

Kép forrása: houzz.com

Ha kicsi konyhád van, szinte biztos, hogy mindig rendetlenség érzeted van benne, hiszen hiába raksz el mindent a megfelelő helyre, annyira zsúfolt az összhatás, hogy sosem érződik megfelelőnek. Pedig mindössze néhány trükk segítségével nagyon jól ki lehet használni a kis helyeket is!

 
A falon már minden helyet kihasználtatok arra, hogy felszereljetek szekrényeket? Szinte biztos, hogy az ablaknál ezzel a lehetőséggel nem éltetek, pedig nagyon jól tud kinézni egy konyhaszekrény itt is. A lényeg, hogy üveges polcokat válasszatok, és rakjátok vele körbe; a végeredmény nyitottabbá és modernebbé teszi a konyhát. Sőt, az még menőbb, ha esetleg ledes világítással is feldobjátok a szekrényeket, hiszen még fényesebbé teszi a helyiséget.
 
 
Mint minden kis helyiség esetében, úgy a konyhában is a beépített fiókok segíthetnek rendet tenni! Például a képen is láthatod, hogy a sütő mellett nem sok hely volt, de egy függőleges polccal egészen sok lehetőséget ki lehetett hozni belőle. Végre találhatnál helyet azoknak a konyhai eszközöknek, amelyek túl magasak egy szimpla fiókba, de nem szívesen látod őket a pulton. És még jól is néz ki ez a megoldás.
 
 
Ugyancsak jó megoldás, ha a konyha teljes részét megpróbálod kihasználni, és egészen a plafonig, valamint a padlóig telerakjátok rejtett polcokkal. Így egy nagyon kicsi sarokban is el tud férni minden, ahogy azt a kép is bizonyítja.