4 körülmény, ami rossz közérzetet okoz a lakásodban - Azonnal meg kell szüntetned!

Szabó Erzsébet
Írta: ,

A minap észrevettem, hogy nem tudok nyugodtan dolgozni, valahogy rosszul érzem magam és nem megy úgy a koncentrálás, mint máskor – elég volt szétnéznem és máris rájöttem, mi a probléma. Az oviba rohanás után mindenhol rendetlenség maradt körülöttem, és bár úgy voltam vele, hogy munka után is ráérek megszüntetni a káoszt, inkább előbbre hoztam a pakolást. Láss csodát: ahogy a végére értem a villámtakarításnak, kiszellőzött a fejem és jóval gördülékenyebben haladtam előre a feladataimmal.

De nem csak a kupleráj az, ami miatt negatív hangulata lehet az otthonodnak, és aminek következtében nem tudsz kellően feltöltődni.

Rendetlenség

Nem tartom magamat egy nagy Feng-shui rajongónak, de ami az eredeti célja, azzal maximálisan egyetértek. A Feng-shui lényege ugyanis az összhang megtalálása, márpedig aligha lehet nyugalom és kényelmes hangulat ott, ahol óriási a rendetlenség.

A Feng-shui szerint a rendetlenség akadályozza az energiák szabad áramlását, ami éppúgy gátolja a koncentrálást, mint a pihenést. Utóbbi különösen lényeges szempont, ha szeretnéd magadat otthon kipihenni, ezért az egyik első teendőd, hogy rendet rakj, ha úgy érzed, valami nem stimmel a lakásodban.

Érdemes a lehető legkevesebb holmit megtartanod, egy alapos lomtalanítás éppúgy jót tesz a közvetlen környezetednek, mint a lelkednek. A minimalista stílusban viszonylag könnyű megteremteni a rendet és a harmóniát, ráadásul minél kevesebb holmi van elöl, annál gyorsabban tudsz összepakolni – így időt és energiát spórolhatsz magadnak.

Javításra szoruló tárgyak

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én hajlamos vagyok a hibákra és a hiányosságokra koncentrálni, legalábbis a tárgyakat, teendőket illetően. Gyerekként pont fordítva működtem, állandóan halogattam és mindent az utolsó pillanatra hagytam, most viszont akkor is nehezen pihenek, ha az adott napra tervezett feladatokat letudtam – egyik véglet sem szerencsés. Ha te is hajlamos vagy a maximalizmusra, akkor az otthonodat illetően érdemes minél előbb sort kerítened a hiányosságok kiküszöbölésére.

A lehető leghamarabb fejezd be a lakberendezést, szerezz be minden fontos holmit, és javíts, javítass meg mindent, ami nem működik!

A törött tárgyaktól, elromlott, javíthatatlan készülékektől szabadulj meg, mert tudat alatt is azt sugallhatják számodra, hogy valami nem jól, hibásan működik otthon. 

Állott levegő

Aligha szorul magyarázatra, hogy az oxigén lételemünk: egyszerűen nem tudunk megfelelően üzemelni nélküle. Bágyadtságot, fejfájást, ingerültséget és fáradtságot okoz, ha nem megfelelő a lakás oxigénszintje. Amikor úgy érzed, szinte menekülnél otthonról, képtelen vagy odahaza feltöltődni, koncentrálni, akkor gondolnod kell arra is, hogy egyszerűen nem megfelelő mennyiségű és minőségű odabenn a levegő. Szerencsére ezt a problémát is könnyű orvosolni: egy alapos szellőztetés rengeteget segít a helyzeten.

A hideg hónapokban is érdemes ügyelned erre, ekkor javasolt gyakrabban, rövidebb ideig szellőztetned, továbbá tudatosan megválogathatod a szobanövényeket, amik ugyancsak segítenek a légfrissítésben. Ugyanakkor ne feledd, hogy utóbbiak éjszaka nem termelnek oxigént, ezért a reggelt érdemes nyomban egy kis ablaknyitással kezdened. 

Csak semmi vita!

Nem éppen kézzel fogható, de annál inkább érthető, hogy az otthoni viták, nézeteltérések alaposan elrontják a jó hangulatot. Persze óhatatlan, hogy akik egy háztartásban élnek, azok időnként összezörrenjenek, de tudatosan is arra kell törekednetek, hogy a lehető legkevesebbet veszekedjetek otthon.

Teljesen más egy szeretetteljes otthonba hazaérkezni, mint arra készülni már útközben, milyen nézeteltérésed lesz az adott napon.

Érthető, hogy vitákkal tűzdelt párkapcsolat, vagy éppen szülő-gyermek viszony mellett nem dob fel az az idő, amit otthon tölthetsz. Az ilyen problémáknak minél előbb pontot kell tenni a végére, különben azt veszitek észre, hogy senki sem megy szívesen haza a családtagok közül.

Képek: unitedphotostudbio/depositphotos.comphotography.eu/depositphotos.com, photography.eu/depositphotos.com, prostooleh/depositphotos.com