Két gyerek, kevés hely? Ötletes emeletes ágyak

Írta: ,

Gyermekkorban a legtöbben álmodoztunk az emeletes ágyakról, ám a többségnek csak táborban adatott meg a lehetőség, hogy vitába szálljon a többiekkel a magaslati helyért. Pedig kis alapterületű szobákban az egyik legötletesebb és legpraktikusabb megoldás az emeletes ágy beépítése!

Amíg csak egy gyerkőc van Kép forrása: viralnova.com

Amennyiben záros időn belül tervezitek a második csemete érkezését, úgy jó ötlet lehet eleve ennek megfelelően kialakítani a gyerekszobát.

Ha az emeletet megoldjátok, akkor alul aktuálisan helyet kaphat a nagyobbik gyermek íróasztala, játszószigete, később viszont vásárolhattok egy különálló ágyat a helyére, ahol majd a kisebb csemete aludhat.

Ez a megoldás a későbbiekben szintén jól jöhet, hiszen idővel előfordulhat, hogy a tesók közül valaki elkerül kollégiumba, vagy átalakítjátok a lakást és még egy szobát beterveztek.

A kis alapterület ettől függetlenül megmaradhat, márpedig a kamaszkorú gyermeknek garantáltan szüksége lesz az íróasztalára. Ha kellően masszív az emeletes ágy felső része, akkor erre a galériás megoldásra továbbra is támaszkodhattok.

Ez az újragondolt beépített szekrény sok csemete álma lehet!

Tény, hogy ha bevállaljátok az átalakítást, akkor új helyet kell találni a ruháknak, de legalább az ágyak nem foglalnak el túl sokat az alapterületből, ráadásul a kuckós megoldás egészen imádnivaló.

Létra helyett természetesen bármilyen biztosabb alapokon álló lehetőséget is választhattok, ha van rá hely, oldalt akár egy lépcsőt is felvezethettek.

Mindösszesen a méretre kell nagyon ügyelnetek, ugyanis a növekvő csemeték egy bizonyos idő után nem fogják tudni kinyújtóztatni a lábaikat!

Egyébként maga az ötlet rendkívül inspiráló és látványos, ráadásul az átalakítás némi háttérismeret mellett aránylag olcsón is kivitelezhető.