5 igénytelen, mégis szép szobanövény, ami mindent túlél

Szőke Angéla
Írta: ,

A nagybátyám egy csodaszép házban lakik, ami modern és minimalista. Ez a stílus hozzám is közel áll, az ő enteriőrje kezdetben viszont egyenesen sivárnak és barátságtalannak hatott, mivel egyetlen növény sem volt benne. Amikor ezt megemlítettem neki, azt mondta, hogy az ő férfias otthonába nem szeretne virágot, nem illene oda. Ekkor kezdődött a több évnyi küzdelmem, melynek során minden alkalomra egy szobanövényt kapott tőlem ajándékba.

Bizonyított tény, hogy a zöld szín megnyugtat és serkenti a kreativitást, illetve egy kis életet hoz a térbe. Nagybátyám természetesen nem bizonyult túl gondoskodónak, ezért igyekeztem minél igénytelenebb cserepesekkel meglepni, bár így is előfordult, hogy már nem tudtam megmenteni egy-egy szegény növényt. Több évnyi kísérletezés után kijelenthetem, igenis vannak mutatós, de egyben „férfi-biztos” növények, sőt, olykor az sem baj, ha nem túl napfényes a lakásod. Az alábbi öt csodaszép szobanövény egyszerre hálás, igénytelen és szép, ezért mindenkinek ajánlom őket.

Pozsgások Kép forrása: pexels.com

A tündéri szukkulensek még a legkisebb lakásban is elférnek és alig van szükségük vízre, így az sem gond, ha párszor elfelejted locsolni őket.

Többféle alakú, formájú pozsgás létezik, de mind ugyanolyan bájos.

Magukban, egy pici kaspóban is jól mutatnak, vagy egy nagyobb tálban összeültetve, egyedül arra kell figyelni, hogy elég napfényt kapjanak.

Az egyik volt barátomnak is vittem egyszer egy jópofa pozsgás-beültetést és büszkén mondhatom, hogy évekig ott díszelgett a konyha ablakában.

Másnéven Spathiphyllum, az angolok pedig Békeliliomnak hívják.

Fehér virágai csodaszépek, de hosszúkás levelei is rendkívül látványosak.

A Spathiphyllum nem kedveli a közvetlen, tűző napfényt, de ha túl sötétbe tesszük, kevésbé virágzik.

Egyetlen extra igénye a rendszeres és alapos öntözés, de ha elfelejtettük, nem gond, a növény lekókadással jelzi a mulasztást és egy kiadós öntözés után feléledve újra teljes pompájában tündököl majd.

Még nem találkoztam olyan vitorlavirággal, amit vízzel ne lehetett volna visszahozni a „klinikai halál” állapotából.