5 helytakarékos tipp, hogy a tanulósarok valóban praktikus legyen

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Sajnos a legtöbb gyermeknek még a napközi után is marad otthonra házi feladata – akadnak olyan beadandók, memorizálni való leckék, amiknek az elkészítésére és elsajátítására nincs lehetőség az iskolában. Mi egyelőre az óvodás kihívásokkal nézünk szembe, már előre gondolkozunk azon, hogyan tudunk majd praktikus, mégis látványos tanulósarkot kialakítani a konyha és az étkező területén. Nem szeretnénk, ha az iskola utáni órákat is külön kellene töltenünk… Milyen megoldások segíthetnek orvosolni ezt a dilemmát?

Az egyik legáltalánosabb lehetőség, hogy az étkezőasztalra tekintetek a tanulósarok szerves részeként, hiszen a nagy felület praktikus megoldásokat kínál a tanulás alatt éppúgy, mint a különféle kreatív feladatok elkészítése során.

Ennél a lehetőségnél mindenképpen szerencsés, ha az étkező nem külön helyiség, hanem a konyhához csatlakozik, így főzés közben könnyedén tudsz válaszolni a felmerülő kérdésekre.

Ugyanakkor jó, ha valamilyen mélyfiókos szekrény, tároló, vagy akár polc a gyermekek rendelkezésére áll – így nem kell mindig pakolással, keresgéléssel megszakítani a tanulást.

 

Manapság az újépítésű konyhák között szinte alig akad olyan, amelyikben ne lenne konyhasziget. A praktikus bútordarab rengeteg holmit elnyel, sok-sok extra munkafelületet biztosít, a nélkülözhetetlensége tehát megkérdőjelezhetetlen.

Sokat tud segíteni akkor is, ha a tanulás a kérdés: ha nem kényelmetlen a gyermeknek, akkor a szigeten kialakított étkezőrészen, a bárszékeken is tudja írni a házi feladatát.

Ha most készültök a felújításra, akkor érdemes olyan szigetet készíttetnetek, amibe különböző polcrészek kerültek beépítésre kívülről is. A pult alatt levő rekeszek, fiókok ideálisak arra, hogy könyveket, tollakat, vagy akár tableteket tároljatok bennük.

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!