Fényt hoz a lakásba: így használd a sárgát a lakberendezésben

Írta: ,

A sárga népszerű szín a lakberendezésben, de a szakértők szerint érdemes óvatosan használni. Ahelyett, hogy minden falat napsárgára festenél, íme néhány ötlet, amivel ízlésesen csempészheted a karakteres színt az otthonodba.

Semleges alapszínek mellé Kép forrása: freshome.com

1/5 Semleges alapszínek mellé

Mivel a sárga egy nagyon erős szín, ami szinte vonzza a tekintetet, érdemes valamilyen semlegesebb színnel párosítani.

A szükre például kifejezetten jó választás, mert szép összhangot teremt a napsárga kiegészítőkkel.

Ahogy ezen a képen is látszik, egészen kevés is elég a sárgából, hogy karakteresen jelen legyen, de így mégsem kelt túl harsány hatást.

Vidám színekkel is működik Kép forrása: archzine.fr

2/5 Vidám színekkel is működik

Természetesen ha éppen a vidámsága, energiája miatt szereted a sárgát, és egy fiatalos lakásban használnád, akkor nem csak semleges földszíneket választhatsz mellé.

A kék és a rózsaszín is jól mutatnak, de ezekből inkább pasztell árnyalatokat válassz, különben túl sok erős szín lesz a lakásban, és az nem kelt kellemes hatást.

Ebben a nappaliban csak a különleges fotelnek van igazán erős sárga színe, az összes többi tárgy pasztell árnyalatot kapott.

Feldobja a fürdőszobát Kép forrása: apartmenttherapy.com

3/5 Feldobja a fürdőszobát

A sárga szín segíthet, hogy a napod energikusabban induljon, de ne feledd, hogy a fürdőben esténként pihenni, lazítani is szeretnél, ezért nem biztos, hogy szerencsés az egész helyiséget sárgába borítani.

Itt például éppen csak egy csíkban jelenik meg az erős szín, de így is uralja az egész teret, hiszen a csempe fényes felülete még erősebbé teszi az energiáját.

Ha a sárga mozaik hatását nem tompítaná a fehér csempe, könnyen tolakodó lehetne a végeredmény, így azonban akár egy kisebb fürdőben is jól mutathat.

Konyhába termett Kép forrása: stylecarrot.com

4/5 Konyhába termett

A sárga a konyhába kifejezetten jó választás, mivel ez a szín növeli az étvágyat, és a kreativitást is felturbózza, így főzés közben különlegesebb fogásokat alkothatsz.

Itt is érdemes viszont az arányokra figyelni: a túl sok sárga sietésre, kapkodásra késztet – nem véletlenül használják ezt a színt a gyorséttermekben –, így ha sok van belőle, szinte lehetetlen nyugodtan, kényelmesen ebédelni vagy vacsorázni.

A hálóba is mehet Kép forrása: thistlewoodfarms.com

5/5 A hálóba is mehet

Bár a sárgának élénkítő hatása van, ha igazán szereted ezt a színt, a hálószobából sem kell száműznöd.

Mindössze arra figyelj, hogy olyan színekkel párosítsd, amik kicsit tompítanak, finomítanak rajta.

Ennek a hálónak a légies könnyedségét a fehér alapszín adja meg, amit a sárga tesz melegebbé, otthonosabbá, a kék pedig nyugodtabbá, így ideális hely a pihenésre és az ébredésre is.