5 dekor trend a 2010-es évekből, amit 2020-ban bánni fogunk

Szőke Angéla
Írta: ,

Az évtizedbe lépve elárasztanak minket az új lakberendezési trendek, azonban visszatekinteni sem árt, hiszen sok minden történt a dizájn világában az elmúlt tíz évben. Míg egyes dekor irányzatok fennmaradtak, mások eltűntek a süllyesztőben és nagyon kicsi a valószínűsége, hogy egyhamar viszontlátjuk őket. Ahogy a divat, a lakberendezési dekor-vonulatok is folyamatosan változnak és olyan trendek is akadnak, amik ma már egyenesen cikinek hatnak, pedig nem is olyan régen még mindenki imádta őket.

Íme öt olyan – nemrég még hihetetlenül népszerű - dekor trend a 2010-es évekből, amit 2020-ban már biztosan bánni fogunk.

Szavak és mondatok

A modern country stílus mondhatni uralta az elmúlt évtized felét és magával hozta a „dekor betűk” divatját. Akár fából faragták a szavakat a természetes hatásért, akár fémből hajlították az indusztriális hangulat érdekében, esetleg képkeretbe foglalták, de pár betű, szó vagy kirakott mondat szinte minden lakásban fellelhető volt. Ugyan szeretjük az inspiráló idézeteket, de 2020-ban bizonyára mindenki unja majd a „relax, home, believe” mantrákat a falon. 

 

 

 

 

Szürke minden mennyiségben

A politikai és szociális légkör is jelentős hatással van a lakberendezésre és 2010-es évek elején beköszöntő gazdasági válság bizony a dekor trendeket is „megihlette”. Sok dizájner szerint ugyanis is ez az atmoszféra volt felelős a szürke szín elképesztő térhódításáért az elmúlt tíz évben. Szürke kanapék, falak, párnák, szőnyegek jöttek divatba és a szín mindenféle stílusú otthonban megállta a helyét. Mivel a szürke egy hálás és szép szín - hiszen meleg és hideg árnyalatai egyaránt nyugtató és elegáns hangulatot kölcsönöznek egy helyiségnek – nem valószínű, hogy teljesen eltűnik, de 2020 előreláthatólag helyet ad majd vidámabb és élénkebb tónusoknak is. 

 

 

 

Hangsúlyos falak

A mintás tapéta reneszánszát élte az elmúlt években, főleg úgy, hogy csak egy falon alkalmaztuk. A hangsúlyos fal azért is lett méltán népszerű, mert ha nem akartuk terhelni az egész szobát egy vibráló színnel vagy merész mintával, elég volt csak egy falrészt lefesteni vagy beburkolni vele és anélkül értük el a kellő hangulatot, hogy a domináns fal-dizájn összenyomta volna a helyiséget. Az egyetlen kontrasztos fal divatja azonban leáldozóban van az utóbbi időben és ahogy telnek az évek, egyre ódivatúbbá válik majd ez a trend. 

 

 

 

 

Festett kő- és téglafal

A fenntarthatóság eszméje magával hozta a minimalizmus újbóli előre törését és ennek égisze alatt nagy divat lett a kő- és téglafalak fehérre festése. Ugyan a skandináv lakberendezési stílus még most is dívik ahogy belecsapunk 2020-ba, de előbb-utóbb enyhül majd a minimalizmus iránti érdeklődés és ezzel a fehér téglafalak ideje is leáldozik majd. A top-lakberendezők prognózisa szerint a trend inkább a természetesség felé fog eltolódni és sajnos nem lesz könnyű visszaállítani a kő, vagy a vörös tégla eredeti színét. 

 

 

 

 

 

Konyhai polcok

Sokan cserélték konyhai felsőszekrényeiket sikkes lebegő polcokra, ezzel is szellőssebbé és könnyedebbé téve a teret, de ez a divat is kifújni látszik 2020-ra. Ez elsősorban nem is amiatt van, hogy ez a trend nem elég mutatós – mert nagyon is az - hanem inkább a praktikusság hiánya az ok, ugyanis tisztán és rendezetten tartani ezeket a konyhai polcokat folyamatos kihívás. Az előrejelzések szerint a konyhába visszatérnek a kompakt, letisztult és elegáns felsőszekrények.

 

 

 

 

 

 

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!