5 álomszép sógyurma projekt felnőtteknek is

Írta: ,

A sógyurma olcsó, természetes, és annyi benne a lehetőség, mint égen a csillag. Gyerekkorodban biztosan te is játszottál vele, de a jó hírünk az, hogy felnőttként is számos lehetőséget tartogat, és akár valóban használható, egyedi dekorációs tárgyakat is készíthetsz belőle!

1/6 Sógyurma recept

A tökéletes sógyurma elkészítéséhez keverj össze 20 dkg lisztet ugyanannyi sóval, 125 ml vízzel és egy-két evőkanál olajjal.

Ha szeretnéd, ételfestéket is adhatsz hozzá, de az elkészült, fehér sógyurmát később is festheted.

Formázás után a sógyurmát rácson, vagy rendszeresen forgatva érdemes kiszárítani, így mindenhol egyformán megkeményedik, szép és ellenálló lesz.

Ha lapozol, arra is kapsz ötleteket, hogy mennyi mindent készíthetsz belőle!

2/6 Leveles tálka

Szerezz néhány szép, nagy levelet.

A sógyurmát nyújtsd ki, majd fektesd rá a leveleket, és szikével, ollóval vagdosd körbe, hogy tökéletesen kövesse a levél körvonalát.

Ez után a levelet óvatosan nyomkodd a gyurmába, hogy az erezet is nyomot hagyjon, majd távolítsd el a levelet és a gyurmákat egy celofánnal bélelt tál aljában helyezd el úgy, hogy a tál formáját követve ők is kis kehelyt alkossanak.

Várj, amíg a gyurma kicsit száradni kezd, majd vedd ki, távolítsd el róla a fóliát és hagyd teljesen megszáradni.

3/6 Különleges nyomatok

A kinyújtott sógyurmába nyomj különféle felületű tárgyakat – ezek lehetnek falapok, levelek, textíliák is, a lényeg, hogy szép lenyomatot hagyjanak a gyurmán.

Ez után a mintás lapokat vágd formára, körre vagy négyzetre és a négyzetek négy sarkát csípd össze egy kicsit, hogy megemelkedjenek és ne legyenek teljesen laposak.

Hagyd megszáradni a gyurmát, majd ha szeretnéd, le is festheted a tálcákat.

4/6 Kulcstartó

Egyszerű, mégis kedves kis dekorációs elemet keresel, ami biztos lakhelyet kínál a kulcsaidnak, hogy mindig ugyanoda tedd őket hazaérkezés után, és ne kelljen többé felforgatni értük a lakást?

A kinyújtott sógyurmát vágd megfelelő formára, a lapka széleid kicsit emeld meg, vagy rövid időre tedd egy celofánnal bélelt tál aljára, hogy felvegye a formáját.

A kulcsodat nyomd bele a gyurmába, és ha szeretnéd, mellé még vicces feliratot is karcolhatsz az anyagba.

Ezt írhatod kézzel, egy fogpiszkálót használva „ceruzaként”, de akár sablonokat, sőt betűtésztát is használhatsz a nyomtatott hatású felirat elkészítéséhez.

5/6 Nyomdázott tál

A sógyurmát nyújtsd ki, majd egy szép nyomdát temperába mártva dekoráld ki a felületet.

Ez után fogj egy tálkát, a szájával borítsd a gyurmára és vágd körbe.

Az edény belsejét ez után béleld ki fóliával, majd óvatosan fektesd bele a kivágott gyurmalapot, és hagyd kicsit megkötni, mielőtt kiveszed, lefejted róla a fóliát, és hagyod, hogy minden oldala teljesen kiszáradjon.

6/6 Csipkés lenyomat

A csipkés tál hasonlóan készül, mint a nyomdázott, ám itt nyomda helyett csipkét kell nyomni a kinyújtott gyurmába.

A legjobb, ha veszel egy olcsó, csipke mintájú viaszos vászon terítőt, mert ezt a legkönnyebb kiemelni a gyurmából, és nem is kell tönkretenned egy szép és értékes valódi csipkét.

A már kiszáradt tálkákat híg festékkel és egy hosszú szálú ecsettel meg is festheted úgy, hogy a minták továbbra is ki fognak rajzolódni fehéren.