Ezeket a gyümölcsbokrokat ültesd el idén! - Ínycsiklandó terméseket hoznak majd

Írta: ,

Ha nincs túl sok időd kertészkedni, de a látvány mellett élveznéd is a munkád gyümölcsét, akkor ezek azok a bokrok, amiket érdemes elültetned idén. Könnyen gondozhatóak, kevés törődést igényelnek, és ínycsiklandó terméseket hoznak.

Egy kalap alá vesszük a ribizliket, azonban már rengeteg altípusuk ismert, kezdve a törzsük hosszától, a bogyók méretétől és színétől.

Ami biztos velük kapcsolatosan: szeretik a vizes talajt, a fekete ribizli pedig a kissé árnyékosabb helyet preferálja, ezt leszámítva azonban semmilyen különlegesebb igénnyel nem kell számolnod. Ültetni ősszel kell őket, és többnyire már kora nyáron teremnek is.

Frissen fogyasztva a legistenibbek, de természetesen készülhet belőlük szörp, lekvár, és nagyon jól fagyaszthatóak is.

Tavasszal kell velük kicsit jobban foglalkoznod, ekkor célszerű egy ritkító metszést végezni, hogy a bogyók könnyebben beérjenek, illetve a növény ne kizárólag a növekedésre koncentráljon.

Áfonya Kép forrása: Wassiliy/Depositphotos

Az áfonya egy ízletes, hihetetlenül tápanyag gazdag gyümölcs, azonban a kezdő kertészeknek meggyűlhet vele a baja.

Ennek az az oka, hogy a laza, savanyú kémhatású talajban érzi jól magát, és emellett szüksége van a napsütésre is.

Amennyiben ezek a feltételek adottak, nem érdemes tépelődnöd az ültetésén, vágj bele!

A hazai klímát szereti, nem fagyérzékeny, és többnyire a permetezéssel sem kell bajlódnod.

A bogyók késő nyáron érnek be, és a ribizlihez hasonló módon, sokoldalúan felhasználhatóak.

Az áfonyáról fontos tudnod, hogy igényli a nedvességet, ezért csak akkor fog szépen teremni, ha gondoskodsz a rendszeres öntözésről.