5+1 romantikus úti cél, amely nyáron a legvarázslatosabb

Marcali Nóra
Írta: ,
5+1 romantikus úti cél, amely nyáron a legvarázslatosabb

Egész évben csak arra vártok, hogy végre kettesben elvonulhassatok a világ elől, kiszakadhassatok a szürke hétköznapok körforgásából és feltöltődjetek egy romantikus utazáson, ahol semmivel nem kell törődnötök, csak egymással. Ha azonban azért ezt egy kis világlátással is összekapcsolnátok, mutatjuk, hogy melyik európai célpontokat vegyétek fel a listátokra.

Róma

Bár Olaszország szinte bármely városát mondhatnánk, hiszen az egész országból csak úgy árad az életöröm, Róma mégis különleges helyet képvisel a listán.

Azok, akik kicsit is vonzódnak a történelemhez, szeretik a jó ételeket és az isteni borokat biztosan nem fogják megbánni, ha ezt választják romantikus utazásuk célpontjául.

Egy finom gelatóval és egymással kéz a kézben induljatok sétára a kanyargós utcákon, miközben körbevesz benneteket az élő történelem.

 

Párizs

Párizsra hosszú ideje ráragadt a jelző, mi szerint ez a szerelem városa, nem is kell ezt túlmagyarázni, hiszen a városban valóban van valami, ami különlegessé és romantikussá teszi a légkört.

Másszátok meg az Eiffel-tornyot, sétáljatok a Szajna partján, kóstoljatok isteni francia péksüteményeket egy hangulatos teraszon és semmi másra ne figyeljetek, csak egymásra.