„Attól, hogy valamin lehet nevetni, még nem jelenti, hogy nem lehet mély” – Törőcsik Franciskával az új magyar vígjátékról beszélgettünk

Írta: ,

Szilveszter éjjel egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora.

Goda Krisztina filmrendező régi alkotótársával, Divinyi Réka forgatókönyvíróval alkotta meg a 2018-as év végére készült vígjátékot, a 2016-os olasz Perfetti sconosciuti (Teljesen idegenek) remake-jét. A BÚÉK sajtóvetítése után a film egyik főszereplőjével, Törőcsik Franciskával beszélgettünk.

A készítők és a producerek már több helyen beszéltek arról, hogy miért szerették volna, ha elkészül az olasz film eredeti magyar remake-je. Neked színészként mennyire jelent mást olyan filmben játszani, amit korábban már elkészítettek, illetve szerinted miért lehet érdemes beülni a hazai mozikba a magyar nézőnek, és megnézni a BÚÉK-ot?

Egy színész számára egyáltalán nem idegen gondolat, hogy olyan szerepet játsszon el, amit korábban már eljátszottak, a színpadi szerepek között például kimondottan ritka az olyan, amit korábban még soha senki nem formált meg. Ilyenkor szerintem mindig egyéni döntés kérdése, hogy valaki megnézi-e a korábbi klasszikusokat, vagy ezek hatása nélkül építi fel a szerepét.

Én a szakdolgozatomat az Édes Annából írtam, és természetes volt, hogy megnézem a klasszikusokat, Törőcsik Marit, Nagy-Kálózy Esztert ebben a szerepben. Bár mindkettőjük alakítását lenyűgözőnek tartom, amikor én játszottam Édes Annát a színpadon, megpróbáltam olyannak megformálni, amilyennek én magam gondolom.

A Teljesen idegeneket még akkor néztem meg, amikor nem is tudhattam róla, hogy lesz ez a film, de amikor megkaptam a szerepet, úgy döntöttem, nem nézem meg még egyszer.

A különbség az eredetihez képest, azt gondolom, amúgy is abban van, hogy nem csak a helyszín, de a szereplők is egy kicsit „magyarosabbak, így lehet, hogy a nézők is könnyebben azonosulnak velük.

Valamiért egyébként is szeretjük a jól működő ötleteket magyar átiratban nézni – ott van például a Terápia vagy az Aranyélet. Ezeknek is mindenki a magyar átdolgozását ismeri és szereti.

Sokan ismernek a Veszettekből vagy az Aurora Borealisból – ezekhez képest a BÚÉK egy sokkal könnyedebb film, még ha fel is villant néhány nagyon komoly társadalmi problémát, és vígjátéknak éppen úgy nevezhető, mint drámának. Miben más egy ilyen szerepet játszani?

Nagyon szeretem az olyan filmeket, amiken lehet nevetni és sírni is. A székesfehérvári éveimben például kimondottan sok komikus szerepem volt.

Szeretem a humort és nagyon szeretek nevettetni is, élvezem ezeket a szerepeket, és nem gondolom, hogy attól, hogy valami vicces, ne lehetne mély. Sőt. Azt gondolom, hogy néha könnyebb is a nehéz témákról így beszélni.

Fanni karaktere azért nem csak komikus, de egy elég érzékeny társadalmi problémát is megjelenít. Volt olyan az ő személyiségében, amit különösen nehéz volt számodra megjeleníteni?

Ebben a filmben minden szereplőnek megvan a maga története, keresztje és életútja, így Márknak (Lengyel Tamás, Fanni vőlegénye a filmben – a szerk.) és Fanninak is. Én nem akarom az emberek szájába rágni, hogyan értelmezzék az ő történetét, vagy milyen üzenetet kell ebbe belelátni, de szerintem egy nagyon fontos női probléma megjelenítésének a lehetőségét hordozza magában ez a szerep.

Voltak persze nehéz mondatok, például amikor a film elején a vacsorára érkező Fanni már-már kínosan dicsérgeti a vendéglátó lakását, mert annyira el szeretné fogadtatni magát. Goda Krisztina egyébként nagyon sokat segített ilyenkor, de vele már a Veszettekben is imádtam együtt dolgozni.