Tinikről szóló sorozatok, amiket felnőttként is imádunk

Írta: ,

A gimis élet mindig jó téma egy sorozathoz vagy filmhez, ezért szép számmal léteznek olyan szériák, amelyek kamaszok mindennapjait követik nyomon. Ezekben a tinédzserek átlagos drámái mellett sokszor helyet kapnak egészen extrém problémák is, amelyek mindig szolgálnak elég izgalommal. Összegyűjtöttünk neked öt olyan kamasz-sorozatot, amelyet felnőtt fejjel is érdemes megnézni – vagy akár többedszerre újranézni.

Awkward – Kínos

1/5 Awkward – Kínos

Az eddig 5 évadot megélt Kínos című MTV sorozat Jenna Hamilton gimis életét követi végig – illetve első évét a főiskolán –, aki a sorozat legelején egy teljesen átlagos tinédzsernek tűnik, ám egy rosszul elsült fürdőszobai baleset miatt mindenki azt hiszi róla, hogy megpróbált öngyilkosságot megkísérelni.

A baleset után az addig szinte láthatatlan Jenna a figyelem középpontjába kerül a suliban, ami együtt jár azzal, hogy a nála menőbb diákok is elkezdenek ráfókuszálni, és az iskola szupersportoló pasija is érdeklődni kezd iránta.

Az Akward amellett, hogy a szokásos tinédzserterhesség, felvételi dráma és a kamasz se veled, se nélküled kapcsolatot járja körbe, minden évadban tud olyat is mutatni, amire egyáltalán nem számítanánk. Ha egy igazán humoros kamaszsorozatot néznél, szerintünk ez lesz a neked való!

Carrie naplója

2/5 Carrie naplója

A Szex és New York előzménysorozata mindössze két évados lett csupán, mégis az egyik legjobb tini-témájú sorozat.

Ha Carrie Bradshaw rajongó vagy, ezt a sorozatot abszolút neked találták ki, ugyanis végigkövetheted benne kedvenc new york-i iród középiskolai éveit, első szerelmét, és az első gyakornoki állását, amely hatására kialakult a divat és az írás iránti lelkesedése, és természetesen megtudhatod, hogyan bolondult bele New York-ba.

A sorozatban Carrie mellett Samantha tűnik még fel a Szex és New York-ból ismert négyesből, hiszen ő volt az első, akivel összeismerkedtek. Ha nem is követted a fősorozatot, akkor is bátra ajánljuk neked a Carrie naplóját, amelyben a jó sztori mellé csodás ’80-as évekbeli ruhákat és zenéket is kapsz majd.

Gossip Girl – A pletykafészek

3/5 Gossip Girl – A pletykafészek

A new york-i elit életébe kalauzoló sorozat a régi nagy klasszikusok mellett az első modern széria volt, amely nem az átlagos, hanem a szupergazdag gimisek életét kezdte el feldolgozni.

A Pletykafészek talán éppen azért lett sokak nagy kedvence, mert egy olyan világot mutat be, amely nagyon zárt közösségként funkcionál, és ahova igazán kevesen tartoznak.

Az átlagos kamaszos problémák mellett sikkasztási ügyek, politikai botrányok, öröklési gondok, elrendezett kapcsolatok és kisebb-nagyobb bűntények mind szerepelnek a Gossip Girl repertoárjában, ezért garantáltan nem fogsz unatkozni, ha ezt a tini-szériát követed majd.

90210

4/5 90210

A Beverly Hills újragyártott verziója szerencsére nem egy olyan széria lett, amely szinte teljes egészében lemásolja a nagy elődöt, helyette csupán a jól ismert helyszíneket tartotta meg a korábbi változatból, és néhány régi szereplőt hozott át az új évadokba.

A Pletykafészekhez hasonlóan szintén nem az átlagos tini-karakterek életét követhetjük nyomon ebben a sorozatban, hanem a gazdag vagy éppen lecsúszott los angeles-i családok sarjainak mindennapjait.

Amiért igazán megéri követned ezt a szériát, azok a szereplői: rengetegen vannak, de mindegyiket meg tudták úgy formálni a készítők, egy egyszerre tudjuk őket szeretni és utálni is valamiért.

A Degrassi gimi

5/5 A Degrassi gimi

A 14 évig futó kanadai sorozat szerintünk méltón viseli az ízig-vérig kamaszsorozat címet, hiszen itt valóban olyan karakterekkel találkozhatsz, akikkel akár a saját gimid folyosóján is összefuthattál: abszolút mindennapi diákok ők, akiknek valóban olyan problémáik vannak, amiket a tinimagazinok kérdezz-felelek rovatába is beküldenek az olvasók.

Ha igazi múltidézésre vágysz, amely eszedbe juttatja a középsulis emlékeket, akkor ez lesz a neked való sorozat.