4 sorozat, amit megéri követni ezen a nyáron

Zabolai Margit
Írta: , Frissítve:
4 sorozat, amit megéri követni ezen a nyáron

Van, ami már teljes egészében elérhető, van, ami nemrég kezdődött, de mindenképpen érdemes várni vagy bepótolni ezeket a nyári sorozatokat az unalmasabb pihengetős napokon, amikor akkora a forróság, hogy még a medence partján sem lehet megmaradni.

1. Stranger Things

A Netflix sorozatának harmadik évada július 4-én érkezett, és ahogyan az a Netflixnél lenni szokott, egyben fel is pakolták az összes részt, így te döntöd el, hogy egyszerre ledarálod a nyolc epizódot egy hétvége alatt, vagy szépen beosztod a nyárra – már ha tudod. A ’80-as években játszódó és a kultikus évtized hangulatát olyan remekül megragadó sorozat erősségét ezúttal is a fiatal szereplők adják, még akkor is, ha a felnőtt karaktereket olyan színészóriások formálnak meg, mint például Winona Ryder.

Maga a történet nem túl sokat bonyolódik az előző két évadhoz képest: továbbra is másvilági szörnyek fenyegetik az emberiséget és a szupererővel bíró, kísérleti laborból kimentett El-t – vagy magyarul Tizit – a hősies kölyköknek pedig meg kell menteniük barátaikat és a világot. Mégsem tudjuk megunni azt a hihetetlenül erős hangulatot, amit a Stranger Things ad, a kamasszá cseperedő vagy éppen a főiskola előtt álló főhősök pedig mostanra mintha a saját, valódi barátaink lennének.

2. Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies)

Az HBO sorozatának első évada az egyik legjobb, legerősebb és legszebb dolog volt, ami az utóbbi időkben a képernyőn történt, a második évad pedig még mindig bőven bír annyit, hogy érdemes legyen követni. A szörnyet legyőztük, a mesének vége, de tényleg mindenki boldogan él, amíg meg nem hal? A Big Little Lies második évada ott kezdődik, ahol a mesék általában véget érnek, és továbbra is a legkeményebb kérdéseket feszegeti, amikhez eddig csak kevesen mertek nyúlni, és főleg nem olyan zseniális érzékenységgel, mint ahogyan azt a sorozat alkotói teszik.

Meg lehet-e birkózni a bűntudattal, ha a bűnünkkel megmentettünk valakit, meg tudunk-e bocsájtani a saját anyánknak és mit teszünk anyaként, ha azzal kell szembesülnünk, hogy a gyermekünkből egy szörnyeteg vált?

Mindez gyönyörű képekkel, fantasztikus zenével és az eddig is remek színészi gárdához csatlakozó Meryl Streeppel.

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!