6 sorozat, ami tökéletes befejezéssel ér véget – Ezeket kezdd el, ha nem akarsz csalódni!

Szirák Viki
Írta: ,
6 sorozat, ami tökéletes befejezéssel ér véget – Ezeket kezdd el, ha nem akarsz csalódni!

Kép forrása: pinterest.com

Rengeteg olyan sorozatot tudnánk felsorolni, ahol egy erős kezdés után a készítők nem igazán tudták, merre induljanak tovább, és a befejezés messze nem lett olyan jó, mint a rajongók remélték. Ha neked is eleged van már azokból a lezárásokból, amelyek után csalódottan állsz fel a tévé elől, ez a lista neked szól, ugyanis elhoztunk 6 szuper sorozatot, aminek tökéletes befejezést adtak!

Kevés sorozat tudja ennyire a képernyő elé szegezni a nézőt, annyi biztos! A történet két igazi főszereplője Walter White, a rákkal diagnosztizált kémiatanár, és egy régi diákja, Jessie, aki metamfetaminnal bizniszel.

A két férfit egészen más dolgok vezérlik, de összefognak, hogy együtt még több pénzt zsebeljenek be maguknak, és ezzel egy igazán fordulatos, izgalmas, és érzelmes történet veszi kezdetét.

A befejezés pedig hibátlan volt; látszott, hogy a készítők már régóta tudták, merre szeretnék kibontakoztatni a cselekményt, és nem akarták túlhúzni a történetet csak azért, hogy még két-három évadot kipasszírozzanak belőle a nagyobb bevételért.

Bár az évadzáró végére maradt bennünk egy-két kérdés, de épp 2019 őszén mutattak be egy másfél órás filmet, amiben magyarázatot kaptunk minden megválaszolatlan gondolatra.

 

Épp a napokban érkezett meg a The Good Place legutolsó része. A vígjátéksorozat története azzal veszi kezdetét, hogy a laza, vadóc, és rendkívül felelőtlen Eleinor meghal, és a Jó Helyen találja magát, ami afféle mennyországként működik.

Itt nemcsak minden álma teljesülhet, de még a lelki társát is megismeri, a gond viszont az, hogy Eleinor földi léte során messze nem volt mintapolgár, és pontosan tudja, hogy nem kellene a Jó Helyen lennie - ez pedig az egész világot a feje tetejére állítja.

A sorozat hatalmas tapsot érdemel azért, hogy a 4 évad során végig képesek voltak újulni, mindegyik évad egy kicsit másról szólt, és a színvonal sosem csökkent.

A legutolsó rész pedig olyan gyönyörű lezárással ér véget, hogy már az elejétől kezdve könnyek lepik el a szemünket.

Fókuszban

Ideje lenne mindenkinek áttérni! Az NKM E-számla jó a környezetnek, az ügyfélnek és most a kórháznak is

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv