Női kód – Életmódváltással a PCOS és a meddőség ellen! (x)

Írta: ,

A policisztás petefészek szindróma (PCOS) egy összetett hormonális betegség, ami minden tizedik nőt érint, köztük a Női kód című könyv szerzőjét, Alisa Vittit is. Alisa 15 évvel ezelőtt kezdte meg az útját a nők hormonális egészségének tanulmányozásában. Akkoriban 90 kiló volt, bőrét pattanások csúfították el, évente mindössze kétszer menstruált és krónikusan fáradt volt. Az orvosok nem tudták megmondani, mi okozza a tünetegyüttest, mígnem Alisa maga jött rá, hogy PCOS-ben szenved. 

„A könyv világhírű, amerikai szerzője a sok nő életét megkeserítő policisztás petefészek-szindrómából gyógyította ki magát, gyógyszerek és műtét nélkül! Ezt követően sok ezer nőnek segített természetes úton kigyógyulni ilyen-olyan nőgyógyászati betegségből. Művének szerintem ott a helye minden hölgy könyvespolcán, hiszen Alisa Vitti egyfajta használati útmutatót írt a női testhez.”

dr. Domján László
az orvostudomány kandidátusa

Alisa Vitti a saját módszerével gyógyította ki magát a súlyos betegségből, elsősorban a táplálkozása és az életmódja megváltoztatásával. A küzdelmes és sok szempontból tanulságos időszakból sokat merített könyve megírásához is, mellyel minél több hasonló problémával küzdő nőnek szeretne segíteni a gyógyulás és az egészséges női lét útjára lépni.

Ez vár rád, ha elolvasod a könyvet:

  • Megszűnhetnek a havi vérzéssel kapcsolatos gondjaid,
  • természetes módon gyógyíthatsz és előzhetsz meg számos nőgyógyászati betegséget,
  • tisztában leszel azzal, hogy különféle teendőidet a havi ciklusod mely napjára időzítsd,
  • szabályozhatod a nemi vágyadat,
  • természetes úton leszel fogamzóképes,
  • energikussá és
  • tartósan karcsúvá válhatsz.

Ez a könyv neked szól, ha a következő kérdésekből magadra ismersz:

Vannak gondjaid a felsoroltak bármelyikével?

  • Miómák
  • Premenstruációs diszfóriás rendellenesség
  • Policisztás petefészek szindróma
  • Petefészekciszták
  • Endometriózis
  • Nagyon erős havi vérzés
  • Kimaradó menstruációk
  • Szabálytalan menstruációs ciklus
  • Emlőciszták

Igaz rád a következő kijelentések valamelyike?

  • Természetes úton szeretnék megfoganni.
  • Nem tudtam megfoganni, és az orvosok nem tudják megmondani,
  • miért.
  • Próbálkoztam már a mesterséges megtermékenyítéssel, de nem
  • segített (vagy szünetet kell tartanom a próbálkozásokban).
  • Szeretném természetes, étel alapú módszerrel felkészíteni a szervezetemet
  • a mesterséges megtermékenyítésre.
  • Több vetélésem is volt már.
  • Egyedülálló húszas vagy harmincas nő vagyok, és szeretnék
  • könnyen megfoganni, amikor eljön az ideje.
  • Van egy gyönyörű kisbabám… de szülés utáni depressziótól szenvedek.
  • Bármivel próbálkozom is, nem tudom leadni a terhesség alatt
  • felszedett kilókat.

Ismerősen hangzik bármelyik a következő tünetek közül?

  • Fáradtság/kimerültség
  • Álmatlanság
  • Depresszió
  • Zavaros gondolkozás
  • Pajzsmirigy-problémák (túl- vagy alulműködés)
  • Szorongás
  • Hangulatingadozások
  • Nemiséggel kapcsolatos gondolatok hiánya
  • Csekély vágy/libidó
  • Képtelenség az orgazmusra vagy a régebbi orgazmusok élvezeti szintjének az elérésére
  • Nehézségek a perimenopauza vagy menopauza alatt

Ha a feltett kérdésekre többször is Igen! volt a válaszod, akkor mindenképp szerezd be Alisa Vitti legújabb könyvét. 

A könyv várható megjelenése július 15.

Kapható Budapesten a Mammut 1 Agykontrollüzletében, illetve a
VIII. kerület Fiumei út 4. szám alatti Szebb Életért Központban.
Vidékről megrendelhető az agykontroll.hu webáruházából vagy
az 1/488-0118-as telefonszámon.