5 pszichothriller, amitől most is borsódzik a hátunk

Írta: ,

Nem azt mondjuk, hogy a gardróbszekrényből előugró láncfűrészes nem elég ijesztő, de azért nem lehet összevetni azzal a félelemmel, amit az emberi lélek legsötétebb titkainak cincálása vált ki. Ezek a pszichothrillerek még hetekig kísértik az embert, miután megnézte őket.

A gépész (The Machinist) Kép forrása: anguerde.com

1/5 A gépész (The Machinist)

A Brad Anderson rendező és Scott Kosar forgatókönyvíró nevével fémjelzett film főszereplője Trevor Reznik, akinek inszomniája és egyéb lelki problémái súlyos balesethez vezetnek, melyben valaki más sérül meg.

Ha ez önmagában nem lenne elég nyomasztó, a java csak ekkor következik: a baleset után Reznik problémái elhatalmasodnak: hallucinációi egyre rosszabbak lesznek, a kísérteties, villanásszerűen beugró képek és a hűtőszekrény ajtaján megjelenő rejtélyes cetlik nyomán pedig a nézőnek is egyre ködösebbé válik, mi valóság, és mi az, ami csak képzelet.

A filmet a kritikusok is jól fogadták bemutatása idején, Christian Bale alakítását pedig, aki hátborzongatóan soványra fogyott a film kedvéért, máig az egyik legbrutálisabb átalakulások között tartják számon, amit színész valaha megtett egy szerepért.

Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder) Kép forrása: ruthlessreviews.com

2/5 Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder)

Jacob Singert évek óta rémálmok gyötrik, melyekben újra és újra átéli a vietnámi háború borzalmait.

Amikor a helyzet még rosszabbra fordul, és démonokat kezd látni, Singer attól fél, hogy lassan elveszíti a józan eszét.

Bárhová fordul is azonban segítségért, tragédiákba és rejtélyes halálesetekbe botlik, egy idő után pedig maga a néző is óhatatlanul azon kezd gondolkodni: vajon meddig hihetünk a józan eszünknek, meddig tagadhatjuk valaminek a létezését, és mi van, ha már maga a józan ész szabályai is egy elképzelhetetlen válaszhoz vezetnek?

Adrian Lyne filmjét Tim Robbins alkotása teszi igazán emlékezetessé.

Furcsa játék (Funny Games) Kép forrása: newslang89.wordpress.com

3/5 Furcsa játék (Funny Games)

Az 1997-es osztrák filmdráma igazi családi idillként indul, az átlagos házaspár és a kisfiuk egy tóparti házban vakációznak, amikor váratlanul megjelenik az ajtóban két férfi, és kezdetét veszi a „játék” – a brutális, indokolatlan és céltalan erőszak, a teljesen véletlenszerűen kiválasztott család terrorizálása.

Michael Haneke filmje az erőszak természetét és annak feloldozhatatlanságát próbálja megmutatni, úgy, hogy miközben a filmet nézzük, nem csak a szereplők, a nézők is szenvednek attól, amit látnak.

Amerikai pszichó (American psycho) Kép forrása: riotheatre.ca

4/5 Amerikai pszichó (American psycho)

Patrick Bateman igazi aranyifjú, apja sikerei nyomán neki már nem kell mélyről indulnia a siker felé, de saját karrierjét is ügyesen építgeti, elegáns öltönyökben jár munkába a Wall Street-en, és lenyűgöz mindenkit, aki csak ismeri őt.

Arról persze senki nem tud, hogy Patrick Bateman gátlástalan és kegyetlen sorozatgyilkos, aki válogatás és indok nélkül mészárol le bárkit, amikor csak lehetősége adódik erre.

Mary Harron filmjében Christian Bale olyan meggyőzően alakítja a jó vágású, két lábon járó amerikai álmot, és az őrült kéjgyilkost is, hogy a néző óhatatlanul elgondolkodik: vajon milyen arca is van a gonosznak?

Két test egy lélek (Dead Ringers) Kép forrása: subscene.com

5/5 Két test egy lélek (Dead Ringers)

Elliot és Beverly Mantle egypetéjű ikrek, sikeres nőgyógyászati rendelőt vezetnek ketten, és lássuk be, hogy már ebben is van valami kellemetlenül bizarr.

A két testvér azonban valóban mindent megoszt egymással, ráadásul kicsit olyanok is, mintha egy személyiség kettévágott darabjai lennének.

Amikor egy csinos nő felbukkan a színen, a szerelem keresése Beverly-t kis híján az őrületbe hajszolja, Elliot pedig rájön, hogy ha testvére elveszíti az eszét, őt is magával rántja az őrületbe.

David Cronenberg 1988-as filmjében az ikreket alakító Jeremy Irons versenyt fut az idővel, hogy feloldja a rejtélyes köteléket, amely egymáshoz, de gúzsba is köti őket.