4 könyv, amit ha elolvasol, kétségtelenül sokkal okosabb leszel

Zabolai Margit
Írta: ,

Minden könyv, amit elolvasunk, hozzánk tesz valamit, de vannak olyanok, amelyek még az általános műveltséged növelését, a világ megértését is nagyban elősegítik. Ilyen kötetek következnek most, amiket érdemes lehet beszerezned, ha szereted azt érezni, hogy valóban tanultál valamit az olvasás által.

Daniel Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás Kép forrása: hvgkonyvek.hu

Az elfogadott tudományos nézet szerint az ember természettől fogva racionálisan gondolkodik, érzelmei és intuíciói pedig csak megzavarják. Ez a mainstream közgazdaságtan alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás. Mindannyian igyekszünk ennek megfelelni, azt hisszük, többnyire logikusan gondolkodunk, és ha kudarcot vallunk, másokban vagy magunkban keressük a hibát.

Daniel Kahneman feje tetejére állította a racionalitásba vetett hitünket. A könyv több évtized pszichológiai kísérleteinek az eredményeit összegzi és azt állítja: intuícióink, érzelmeink, benyomásaink – hibáival, torzításaival és zsenialitásával együtt – mindig szerepet kapnak a döntéseinkben, legfeljebb csak azt hisszük, hogy kizártuk őket.

A közgazdasági Nobel-díjas pszichológus munkája számos tudományterületre volt hatalmas hatással, a könyvből pedig te magad is jobban megértheted önmagad, de a világ működését is.

Randall Munroe: Mi lenne, ha? Kép forrása: moly.hu

A népszerű netes képregényrajzoló egyszerű ábrákkal és egyszerű szavakkal, így mindenki által érthetően magyaráz meg kérdéseket, amelyeket vagy feltettél már magadban, vagy nem, de amikor meglátod őket, neked is eszedbe fog jutni, hogy tényleg: mi lenne, ha?

A könyvből többek között kiderül, hogy mi történne, ha úsznál egyet egy nukleáris medencében, mennyi maradna New Yorkból, ha egy Richter-skála szerinti 15-ös erejű rengés rázná meg, és létezhetnek-e tűzhurrikánok?

A kérdésekre a válaszok szórakoztatóak, leleményesek, de legalább ennyire tudományosan megalapozottak is. Egy biztos: a szerző gondolatmeneteinek fele a Föld elpusztításával végződik, így ajánlatos komolyan venni a figyelmeztetést: Ezt otthon semmiképpen ne próbálja ki!

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!