Brutális gyilkosság a Kéjlakban – filmkritika

Írta: ,

Öt nős férfi, meg egy hatalmas, luxus penthouse: ebből a felállásból indul a Kéjlak, ami egy 2010-es film remake-je.

A kezdeti sztori persze gyorsan fordulatot vesz, mert a gazdag férfiak talán remekül érzik magukat úgy, hogy szebbnél szebb szőke nőket hordhatnak fel a luxuslakásukba, anélkül, hogy hotelszámlákat kellene rejtegetniük a feleségeik elől, de nézőként mindezt talán mégsem találnánk annyira érdekesnek mondjuk 15 percnél tovább.

A dolgok akkor fordulnak komolyra, amikor egy reggelen Vincent (Karl Urban) egy gyönyörű, meztelen szőke nőt talál a kéjlak ágyában – van azonban egy lényeges különbség az eddigi felállással kapcsolatban, a nő ugyanis halott, és az is egyértelmű, hogy nem természetes halált halt, de még csak nem is baleset áldozata lett: brutálisan meggyilkolták.

Egy egyszerű gyilkosság persze már nem üti meg feltétlenül a mozinéző ingerküszöbét, a Kéjlak sztorija attól válik igazán hátborzongatóvá, ahogyan az események a gyilkosság felfedezése után alakulnak.

Miközben az öt barát maga sem tudja, ki követte el a gyilkosságot, vallomásaikból egyre inkább kirajzolódik, hogy mennyire keveset is tudnak egymásról, és persze, hogy a legnagyobb káoszban és a legsötétebb bugyrokban járva is arra utaznak, hogy a saját kis titkaikat megmentsék – azaz, például ne kelljen a feleségük előtt lebuktatniuk magukat.

A Kéjlak ügyesen játszik rá arra az érzésre, amitől mindannyian libabőrösek leszünk: a bűntudat, illetve titkaink elrejtése mindannyiunk előtt ismerős érzések, még akkor is, ha a legtöbben nem birtoklunk titkos luxuslakást.

Ha egy izgalmas, intrikákkal, titkokkal teli filmet keresel, a 2015-ös Kéjlak tökéletes választás lesz, amiben a thrillerek szerelmesei sem fognak csalódni – az, ami igazán félelmetes, a Kéjlakban nem vérben úszik vagy késsel fenyeget, hanem a lélek mélyén lapul, az emberi kapcsolatokba, vagy saját természetünkbe szövi bele magát. Az elől pedig nincs menekvés.