Így könnyíti meg a naplóírás az életedet

Jankovics Anna
Írta: ,
Így könnyíti meg a naplóírás az életedet

Régen nagy divat volt a naplóírás. A múlt században lányok milliói zárták így a napot, ám egy idő után kiment a divatból. Pedig sokban megkönnyítette az életet. Például, a konfliktusok kezelésében, a feszültség levezetésében, és később a gyereknevelésben is hasznát lehetett venni.

Az emberismeret

Egy naplót visszaolvasni hasznos dolog. Nem csak másokat, de saját magunkat is sokkal jobban megismerhetjük, ha visszaolvassuk régi bejegyzéseinket. Nem biztos az, hogy amit két évvel ezelőtt gondoltunk valakiről, helytálló.

Az emberi viselkedés viszonylagos, naplószerű kivesézése, a visszatekintés, hogy kit kinek gondoltunk, igen tanulságos lehet, nem csak egy konkrét ember megismerésénél, hanem akár embertípusok megismerésénél is.

Konfliktusok

A mai ember nagy hibája, hogy előbb beszél, aztán gondolkozik. Így sokszor előfordul, hogy feleslegesen keveredik konfliktusba, mely akár a méltóságát, önbecsülését is kikezdheti. A napló tökéletes arra, hogy adott helyzetet ,,kivesézzünk”, azáltal nem csak a konfliktusból tanulhatunk később, hanem levezetjük a felesleges feszültséget, és lesz időnk átgondolni azt, hogy adott helyzetet hogyan kezeljünk tovább.

Ma azt javasolják, hogy mielőtt reagálnánk egy feszült helyzetben, számoljunk el tízig. Nos… miért ne lehetne inkább ,,elnapolni” a témát, és higgadtan kezelni, mondjuk másnap, amikor már racionálisabban tudunk gondolkozni? Erre is jó a napló…

Gyereknevelés

Előnyben vannak azok, akik kamaszként naplót vezettek, és szüleik megőrizték neki azt. Rá fogunk döbbenni, hogy kamaszgyerekünknek majdnem ugyanazok a problémái vannak, mint nekünk volt, ennyi idősen.

Azt is látni fogjuk, hogy az alma nem esett messze a fájától. Egy napló reálisan láttatja azt, hogy mit hogyan oldottunk meg, ezáltal láttatja a hibákat is. Így, tudunk segíteni gyerekünknek – mondjuk azzal, ha megmutatjuk naplónkat: nézd, én elkövettem azt a hibát, amit neked nem biztos, hogy kellene.

Készségfejlesztés

A napló írása nem igényel nagy műgondot, nem kell feldíszíteni, cicomázni. Viszont meg fogjuk látni, hogy egy év alatt mennyit fejlődött fogalmazási készségünk. Aki folyamatosan ír naplót, annak nem csak szókincse, a szavak fűzésének technikája fejlődik, hanem sokkal talpraesettebb, magabiztosabb lesz az életben.

Miért? Mert jobban ki tudja fejezni környezete felé magát, igényeit, gondolatait. A sikeres ember elsőszámú ,,fegyvere” – ha úgy tetszik -, az, hogy magabiztosan használja anyanyelvét, és a kommunikációs eszközöket.

Emlékek

A napló, nem utolsó sorban azért is hasznos, hogy fényt vigyen öreg napjainkba. Nincs is annál jobb, mint önmagunk butaságán nevetni, vagy életünk nagy hibáin sírni. Újra lepereghet életünk a szemünk előtt.

Ez a legjobb olvasmány, mert minden szava, gondolata ismerős. Szembesülhetünk azzal is, hogy mi az a vágy, amit nem sikerült elérnünk, így, ha lehetőség adódik rá, még van ideje az embernek ezeket a vágyakat megvalósítani. Amíg van cél, amiért éljünk, addig élni is fogunk - így lesz a naplóból a legjobb egészségmegőrző eszköz.

Csak egy történet volt...

Amikor édesanyám meghalt, a régi, születésem előtti fotókat nézegetve rádöbbentem, hogy alig ismertem őt. Persze sokat beszélt gyerekkoráról, beszélt az első szerelméről, a házasságáról, olyan dolgokról, melyeket nem kezeltem kellő figyelemmel, tisztelettel. Akkor csak egy történet volt a családi történetek között, most viszont a legfontosabb történet lehetne…

Sajnos édesanyám nem vezetett naplót, vagy ha igen, az már rég elveszett. Pedig nagyon örülnék neki, hiszen így, halála után is tudna nekem hasznos tanácsokkal szolgálni, történetei pedig megkönnyítenék az emlékezést nekem, és unokáinak.

Fókuszban

Ideje lenne mindenkinek áttérni! Az NKM E-számla jó a környezetnek, az ügyfélnek és most a kórháznak is

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv