Híres testvérek, akiket nem lehet nem szeretni

Marcali Nóra
Írta: ,
Híres testvérek, akiket nem lehet nem szeretni

Kép forrása: pinterest.com

Külön-külön is rajonganánk értük, hiszen tehetségesek, remek filmekben játszanak vagy épp felejthetetlen zenéket hallgathatunk tőlük, de együtt ráadásul még erősítik is egymást. Íme, néhány híres testvérpár vagy éppen testvérhármas, akikre érdemes odafigyelnünk.

Hollywood egyik legtehetségesebb testvérpárja, akik színészként nyert helyzetből indultak, hiszen szüleik is a szakmában dolgoztak forgatókönyvíróként, producerként és rendezőként.

Bár egyikük sem tett szert világhírnévre, munkájuk épp elég volt ahhoz, hogy a két csemete otthonosan mozogjon a belterjes filmes közegben.

Tehetségük már kamaszkorukban kiderült, és bár mindketten sikeres karriert tudhatnak maguk mögött, Jake neve ismertebb a közönség számára, mint karakteres nővéréé.

Bár híresen jó testvérek, akik mindig számíthatnak egymásra, csupán egyetlen közös filmjük volt, amelyben testvérpárt alakítottak, a ma is kultuszfilmnek számító 2003-as Donnie Darko.

Hatalmas kék szempár, csodálkozó tekintet és enyhén neurotikus, kissé bolondos karakterek. Ez a leírás Zooey-ra és Emily-re épp ugyanannyira illik, akik a Gyllenhaal testvérekhez hasonlóan szintén rendező-színész házaspár gyermekeként látták meg a napvilágot, így senki sem csodálkozott, mikor mindketten a színészetet választották hivatásul.

Míg Emily a hazai nézőknek a Dr. Csont főszereplőjeként, Bones-ként ismert, addig Zooey-t több mozifilm mellett az Új csaj című sorozat bohókás főszereplőjeként szerettük meg.

 

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba