4 film, ami szokatlan perspektívából mutatja be a szerelmet - ha unod a hollywoodi cukormázat

Írta: ,

Ha eleged van az egy kaptafára készülő rózsaszín szerelmi történetekből, szemezgess összeállításunkból, melyben szerelmes filmeket ajánlunk ugyan, ám ezek az alkotások cseppet sem hétköznapiak.

Pedro Almodovár egyik legizgalmasabb, szenvedéllyel fűtött drámája az 1997-es Eleven hús, mely egy szerelmi sokszöget bont ki, vagyis inkább kuszál még jobban össze, ahogy haladunk előre a történetben. A spanyol moziban feltűnik sokak kedvence, Javier Bardem is, ám ezúttal nem a tipikus macsó, hanem a felszarvazott, kerekesszékbe kényszerülő férj szerepében, aki korábban maga is szerető volt.

Az alaptörténet a szerencsétlen árva, Victor köré épül, aki miközben a szerelmet keresi, a tipikus rosszkor volt rossz helyen csapdájába esik, és ennek köszönhetően hamar a börtönben találja magát. Kiszabadulva aztán eltökélte, hogy utánajár az igazságnak, közben pedig elkezdi felgöngyölíteni az elvarratlan szálakat, ami számos bonyodalomhoz vezet.

Nagyon figyelős film, de egy biztos: odaszegez a képernyő elé, és utána még órákig a látottakon fogsz gondolkozni, a zenéje is zseniális, mely Alberto Inglesias nevéhez fűződik.

A 2016-os francia romantikus vígjáték, az Életem nagy szerelme azt az izgalmas témát boncolgatja, hogy vajon mennyire fontosak a külsőségek a szerelemben, sikerül-e a szerelem érdekében legyőzni előítéleteinket, megfelelési kényszerünket. Adott egy szőke bombázó, Diane, aki ráadásul még okos is, ám a pasikkal nincs szerencséje.

Férjével szétmentek, ám továbbra is közös ügyvédi irodát vezetnek, az exférj pedig szereti továbbra is a fiatal nőn tartani a szemét. Diane egy véletlen folytán megismerkedik a sármos Alexandre-ral, aki intelligens, gazdag és jóképű, csupán egy apró kis probléma van vele, vagyis hogy ő maga apró. Nem csupán néhány centivel alacsonyabb kiszemeltjénél, hanem úgy három fejjel.

Kettejük bimbózó, ám sok visszakozással és bénázással teli románca rengeteg komikus helyzetet teremet, miközben nagyon is komolyan boncolgatja ezt a kényes témát, és belekényszeríti a nézőt, hogy feltegye magának a kérdést: ő vajon mit tenne egy ilyen szituációban?