Filmajánló: Fák jú Tanár úr! 2.

Írta: ,

Zeki Müller (Elyas M Barek) a Goethe suli sztárja, tanári hivatásában végül is megtalálta a számításait, a nem túl okos, problémás, de mégis szerethető nebulói pedig rajongással néznek rá. És bár Fák jú Tanár úr a tantervvel nem igazán törődik, azt azért mégis vállalta, hogy a maga módján segíti az osztályát, és elkíséri őket az érettségiig.

A happy end azonban még messze van, hiszen a hatalmas lelkesedést gyorsan beárnyékolják a tantestületi értekezletek, a mindennapos korán kelés, az állandó papírmunka, és a reménytelenül sötétnek látszó diákok. Ráadásul az ambiciózus igazgatónő a fejébe vette, hogy elhalássza a rivális elit iskola orra elől a thaiföldi iskolatársulási programot, hogy az Oktatási Minisztérium őket használja majd az új országos kampányában és ezzel egy kicsit jobb színben tüntesse fel az egyébként lezüllöt sulit. Müller és kollégája, Schnabelstedt ítéltetnek arra, hogy az iskola legdilisebb osztályát elkísérjék a távoli thai faluba.

Az első részből jól ismert Chantal, Zeynep és Danger vezette díszes társaság hozza a formáját a külföldi úton is, bemutatva szociális inkompetenciájuk és általános műveletlenségük elképzelhetetlenül széles spektrumát. És mintha nem lenne elég Zekinek az állandó tanár-diák háború, még a sznob konkurencia nagyképű tanárával is fel kell vennie a harcot, akinek egyetlen célja, hogy pontot tegyen Müller tanári karrierjének végére.

Forrás: bigbangmedia.eu

A német vígjátékok nem feltétlenül a polkorrekt humorról híresek, de pikáns poénokban és teljesen dilis karakterekben a Fák jú Tanár úr második részében sem lesz hiány. Az egzotikus környezetbe ültetett sztori erejét persze ezúttal is az adja, hogy bármilyen reménytelennek tűnnek is az osztály tanulói, és bármilyen alkalmatlannak tűnik a tanári hivatásra Zeki, azért az már az előzetesből is látszik, hogy a maguk - finoman szólva is szokatlan - módján a szereplők szeretik egymást.

Az élvezeti értékhez persze itt is hozzájárul, hogy Zek Müller ezúttal nem csak sármos mosolyát, de fürdőruhás testét is megvillantja, és persze ki ne szeretne egy karaktert, aki piti bűnöző múltjával, nem törődöm dumájával és gengszter tetkóival azért mégis törődik a menthetetlennek látszó tinédzserekkel.

Az itthon hatalmas nézőszámot produkáló vígjáték második része hű marad az első szellemiségéhez, ezért a német komédiákra vevő közönség valószínűleg a folytatást is szeretni fogja. Ha te is beülnél még korrepetálásra Fák jú Tanár úrhoz, akkor október 15-től a mozikban tart fogadó órát. Lehet, hogy az algebra ezután sem fog jobban menni, de talán néhány német szitokszót még a szinkronos változatból is sikerül felszedni. Az pedig biztos, hogy megismerhetsz néhány olyan adatot is Thaiföldről, ami a legtöbb útikönyvből kimaradt.