Erről az 5 könyvről hazudja azt mindenki, hogy már olvasta - pedig nem

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:

Vannak klasszikusok, amiket egyszerűen illik ismerni, sőt azt is ciki beismerni, ha nem olvastuk el őket. Ezek a klasszikusok viszont nem feltétlenül esnek egybe azokkal a könyvekkel, amiket az emberek többsége szívesen olvas – az Independent szerint ezek azok a történetek, amikről a legtöbben blöffölnek.

Te hányat olvastál el közülük, és hányról szoktál úgy tenni, mintha olvastad volna?

Oké, persze, a kis varázsló történetét mindenki ismeri… Azt is tudjuk, hogy az elmúlt 20 évben 500 millió példányt adtak el a sorozat darabjaiból, és rengeteg gyerek volt és van, akit ezek a könyvek vezettek vissza az olvasáshoz.

De míg a Harry Potter olvasótábora egészen bizonyosan hatalmas, valószínűleg ugyanilyen nagy azoknak a száma is, akik innen-onnan összeszedtek némi infót, esetleg csak a filmet látták, vagy egészen egyszerűen a mai napig makacsul tartják magukat ahhoz, hogy őket nem érdekli az ilyen mesevilág – de nagyobb társaságban, hangosan ezt már nem merik kimondani.

Shakespeare klasszikusát már annyian, annyiszor és annyiféleképpen feldolgozták, hogy lehetetlen nem ismerni az alapsztorit, ami mára gyakorlatilag az általános műveltség, sőt a popkultúra részévé vált.

A legtöbben még idézni is tudnak a műből, legalább annyit, hogy „Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó?” vagy hogy „De csitt, mi fény tör át az ablakon?”, és ha tovább nem is megy a dolog, ezzel elég jól el lehet adni, hogy tudják, miről beszélnek.

Keresztkérdésként persze fel lehet tenni, hogy vajon melyik fiatal volt a Montague és melyik a Capulet család sarja, ezzel már gyorsan zavarba lehet hozni a füllentőket.

Fókuszban

Nyugodt alvás a megfázás alatt is! A téli megfázások tünetei alváshiányhoz vezethetnek, mely akár egy éjszaka alatt is negatívan befolyásolhatja az agyműködésünket

5 stresszcsökkentő módszer, amivel leengedhetsz az év végi hajtásban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!